Rámenős ügynökök

A gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását minden autótulajdonosnak meg kell kötnie december 31-ig. A nyolc biztosítótársaság egyre több biztosítási ügynöke próbálja megtalálni a potenciális ügyfeleket bárhol, bármikor. Többen panaszkodnak arra, hogy néhány biztosítási ügynök nagyon rámenős.

„Ha pénzről van szó, ezek nem ismernek se istent, se embert” – mondta az egyik rimaszombati ügyfél, mert úgy érzi, rokoni kapcsolatai is egy ügynök hazugsága miatt romlottak meg. Ugyanis megígérte sógorának, hogy vele köti meg a szerződést. A hétvégén azonban megjelent nála ugyanannak a biztosító-társaságnak a másik ügynöke, aki „megnyugtatta”, aláírhatja a szerződést, majd ő átadja a rokonának. Mivel ismerte a fiatalembert, hitt neki. Vasárnap este meglátogatta sógora, amikor elmondta, mi történt, az sarkon fordult és behúzta maga mögött az ajtót.

Nagykaposon már Iglóról és Zsolnáról is jelentkeztek ügynökök. Hogy valóságos vagy hivatalosan megbízott személyek voltak-e, eddig nem tudni. Bereščíkné Ferkó Margit, a Szlovák Biztosító Rt. nagykaposi kirendeltségének munkatársa szerint a biztosító intézetek valamennyi „házaló” ügynökénél hivatalos megbízásnak és igazolványnak kell lennie, és ezt minden ügyintézés előtt köteles felmutatni. „Tudjuk, ezek is könnyen hamisíthatók, ezért a megszólított személyek kérjék, hogy az ügynökként bemutatkozó személyi igazolvánnyal is igazolja kilétét. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy illetéktelen kezekbe adják át a pénzüket”.

„Rengeteg biztosítási ügynök tevékenykedik, és mindenki megpróbálja a saját malmára hajtani a vizet. Az embereknél azonban nem minden esetben működik ez a rámenősség. Én úgy gondolom, meg kell találni a középutat” – mondta egy, a neve elhallgatását kérő dunaszerdahelyi járásbeli biztosítási ügynök, aki elismerte, hogy néhány kollégája valóban túllépi a jólneveltség határát.

A Vágsellyei járásban a leggyakrabban a Szlovák Biztosító, az Allianz és a Kooperatíva ügynökei szólítják meg az embereket. Egy névtelenül nyilatkozó magánvállalkozó elmondta, őt is többen próbálták már megszólítani, de szóba sem áll az ügynökökkel. Főleg nem a Szlovák Biztosítóéval, mert ezzel a céggel rossz tapasztalatai vannak. Két gépkocsija közül az egyikre a Szlovák Biztosítónál, a másikra az Allianznál volt balesetbiztosítási szerződése, és az elmúlt néhány év alatt mindkét kocsival történt kisebb karambol. Míg az Allianz egy héten belül képes volt rendezni a kártérítést, a Szlovák Biztosítónak másfél évig tartott hogy kifizesse a kártérítési összeget. Vállalkozónk emiatt döntött úgy, hogy most a kötelező biztosítást is az Allianznál fogja megkötni. Jozef Vaško vághosszúfalui kereskedő a Szlovák Biztosítónál köti meg a kötelező gépkocsibiztosítást. Igaz, a balesetbiztosítást ő is más cégnél, a Cseh Biztosító Szlovákia Rt.-nél köti meg, amellyel eddig is szerződésben volt. Mint mondta, szerencsére még nem volt szüksége a biztosítóra, de a cseh cég jó feltételeket kínál, például olyan kártyát ad az ügyfelének, amelynek a felmutatásával nemcsak a kocsin esett kár megtérítését, hanem az elvontatást is a biztosító fizeti, sőt, ha a lakhelyétől távol történik a baj, még egy éjszaka szállásköltségét is téríti. A kötelező biztosítás esetében Vaško úr azért döntött a Szlovák Biztosító mellett, mert egy ismerőse szólította meg ezzel az ajánlattal. (fo, kat, lil, gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?