„Azért táncolok, mert a tánc boldoggá tesz”

Számtalan nagy táncművész – köztük Lakatos Gabriella, Medveczky Ilona és Esztergályos Cecília – már tízéves koruk előtt megkezdték tanulmányaikat az Operaház balettiskolájában vagy az Állami Balettintézetben. Mikorra datálható a balett iránti vonzalmad eredete, mikor kezdted el a Magyar Táncművészeti Egyetemet?
Nálam általános iskolában, a negyedik osztályban kezdődött az egész rajongásom a balett iránt. Amikor elkezdtem a Táncművészeti Egyetemet, akkor már ötödikes voltam. Én is tízévesen mentem el a felvételire, s akkor fel is vettek. Azóta már kijártam az általános iskolát, a gimit is, és most van az utolsó egyetemi évem.

Vannak olyan oktatóid, mestereid, akikre fel lehet nézni?
Persze! A Kossuth-díjas Volf Katalin táncművészt, a mesternőmet elsőként szeretném megemlíteni, mert szerintem ő adta nekünk a legtöbbet ebben az iskolában. Szinte második anyámként tekintek rá, mert annyira közel áll hozzánk, de amúgy ebben az intézményben a mesterek, a mesternők olyan sok időt töltenek a saját osztályukkal, hogy valószínűleg mindenki így érezhet a saját mentora iránt.

Milyen a jó mester?
Hatalmas szakmai tudása, oktatóképessége, alázata van. Mindenről tudnia kell, mindent meg kell beszélni vele. De neki is bíznia kell bennem. Volf Katát egyébként a példaképemnek is tartom, mint ahogyan Keveházi Gábort és Sárközi Gyulát is. Szerencsés vagyok, hogy személyesen is ismerhetem őket, dolgozhatok velük; ők csodálatos művészemberek!

Van olyan legendás eltáncolt szerepük, ami kapásból eszedbe jut? 
A mesternőm huszonegyéves volt, amikor Seregi László kiválasztotta a Rómeó és Júlia főszerepére. Volf Katalinnak ez egy nagyon különleges és meghatározó szerepe. Keveházi Gábor és Sárközi Gyula is rengeteg ikonikus szerepet eltáncolt, sokat tanulhatok tőlük.

A nagyközönség már láthatott téged balettben, például A diótörő című előadásban, a fővárosi RaM Colosseumban, tavaly decemberben…
A diótörő, amiben benne voltam, a Madách Tánciskola Csajkovszkij-feldolgozása volt. Most először léptem fel náluk, összesen öt A diótörő előadást táncoltam. A legelső a Klauzál Házban volt, az összes többi a RaM-ban. Emellett még felléptem az iskolai Diótörő előadásban, az a saját színpadunkon látható. Ezt minden évben előadjuk, mivel az az egyetemre járó hallgatók munkája. 

Ez a Diótörő-Keresztmetszet című előadás!
Igen, azért került a címbe a keresztmetszet szó, mert ez egy rövidített változat. Az a célja, hogy fenntartsa mindenki érdeklődését, bárhány éves is legyen a befogadó.

Milyen érzés ilyen jelentős főszerepet táncolni? 
Egyszerűen leírhatatlan, mert most először kaptam főszerepet egy darabban. Ráadásul a Diótörőben, méghozzá nem egyedül, hanem partneremmel, ifjabb Sárközi Gyulával. Nagyon sok újdonsággal kellett szembenéznem. Minden percét elképesztően élveztem, s tényleg végig az volt bennem, hogy mindenki számára egyértelművé tegyem: nagyon élvezem a munkámat!

Sok lemondással, fizikai nehézségekkel jár a hivatásod. Volt komolyabb sérülésed?
Szerencsére nem. Ami amúgy hihetetlen, mert a kisebb-nagyobb balesetek sajnos nap mint nap előfordulnak a táncos szakmában. Történik valami, és annyi egy hétre, egy évre vagy akár örökre.

Valamivel több mint negyedéven belül végzel az egyetemen. Milyen fizikai és lelki állapotban vagy?
Igazából nagyon sok minden kavarog bennem, de ezt bárki más is elmondhatja magáról az utolsó évében. Egyrészt nehéz, hogy nap mint nap próbálni kell a vizsgakoncertre, ami majd júniusban lesz. Közben meg nagyon élvezem is, hiszen mindenki azért választotta ezt a szakmát, mert majd ezzel akar foglalkozni, amivel most töltjük a napokat: pas de deux-öket és variációkat eltáncolni, csoportosan egy darabot összerakni. Lelkileg azért megterhelő, mert tudjuk, hogy mindjárt vége a kilencéves közös utunknak, hamarosan elveszítjük a biztos pontot: a barátainkat, a mestereinket, a második otthonunkat. Új munkahelyet…nem is újat, hanem első munkahelyet kell találni! Azért nagy segítség, hogy nem vagyunk egyedül ebben, hanem ott vannak a barátaink, akik ugyanezeket élik meg. Így ezeket a problémákat meg lehet beszélni, tudjuk egymást támogatni.

Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettjének újragondolt változatát, amelyben főszerepet táncoltál, a Sárközi Gyula Társulat vitte színre. Melyik társulatokat követed figyelemmel? 
Az iskola keretein belül nekünk is sok fellépésünk van. Az Operaházban, a Nemzeti Táncszínházban és a Müpában is voltam darabokat megnézni. Külföldön is jártam, például a londoni Royal Opera House-ban volt szerencsém A hattyúk tavát látni. Ha külföldi társulat érkezik Budapestre, s van lehetőségünk, mindig próbálunk elmenni a fellépésükre!

Hol helyezkednél el a diplomázásod után?
Most még nehéz eldönteni, hogy mit szeretnék. Nagyon szerencsés vagyok, mert szerződésajánlatot kaptam a Székesfehérvári Balett igazgatójától, Egerházi Attilától. De egyébként a világon mindenfelé – akár Európán belül, akár az Egyesült Államokban, akár Japánban – lehet társulatokat nézni, mert van lehetőségünk. A kérdés csak az, hogy fel is vesznek-e minket.

Elhagynád a kontinenst is?
Személy szerint engem nem vonz annyira, hogy nagyon-nagyon messzire elmenjek, de sok évfolyamtársam másként gondolkodik ebben a kérdésben. Most biztos, hogy nem szeretnék távolra menni.

Elég kevesen, de akadnak olyan sikeres szabadúszó balettművészek, mint Simon István. Gondolkozol a függetlenségben? 
Szerintem pályakezdőként ez nagyon nehéz, meg nem is feltétlenül szerencsés döntés. Nem is próbálnám ki.

Pályakezdőként?
Valószínűleg később sem. Mindenképpen egy társulathoz helyezkednék el, bár megértem, ha valaki arra vágyik, hogy minden második hónapban máshol lépjen fel. 

Miről álmodsz: vannak olyan szerepek, amiket eltáncolnál, milyen helyszíneken lépnél fel, vágysz arra, hogy megkapd a Benois de la Danse-díjat, a balettművészek Oscarját? 
A szakmai álmom az, hogy elismert legyek. Nem az motivál, hogy híressé váljak, tehát nem hiányzik, hogy odajöjjenek hozzám az emberek az utcán. Azt szeretném, hogy tényleg arról legyek ismert, hogy elmondhatom magamról azt, hogy tudok valamit adni a közönségnek. A világon bárhol szívesen örömmel lépnék fel.

Álomszerepnek a Rómeó és Júlia női címszerepét mondanám, mert én magamat ilyen romantikus alkatúnak tartom, s valahogy nagyon közel áll a szívemhez.

Mit értesz az alatt, hogy romantikusnak tartod magadat?
Eleve abban is megnyilvánul, hogy művészeti szakmát választottam. Kicsit melankolikusan élem a világomat, de inkább csak arról van szó, hogy nyugodt vagyok és előre tervezek.

De azért ki lehet hozni a sodrodból? El tudod veszíteni a hidegvérét? Rá szoktál görcsölni erre-arra?
Persze, előfordult már, hiszen nagyon sok vizsgánk volt az iskolaéveink alatt. Én is tudok stresszelni, meg kétségbeesni, de szerencsére, ha kapok egy-két biztató szót a barátaimtól vagy a családomtól, máris jobban vagyok.

„A tánc ára egy élet, és ezt százszor megbánod” – vallja Medveczky Ilona táncművész Karizs Tamás újságíró Medveczky Ilona – Az örök díva című interjúkötetében. Nem tartasz attól a rengeteg lemondástól, ami a hivatásoddal jár? 
Ijesztő belegondolni, de mindig azt mondom, hogy most ezt választottam, és ezt is fogom csinálni a következő tizenöt évben. De már azért sem gondolkozom ezen, mert igazából akár holnap is választhatok bármi mást, mert a barátaim és a családom is támogatnak, én meg végképp támogatom magamat! (Nevet.) Úgyhogy ameddig jól érzem magam abban, amit csinálok, addig nincsen probléma. Szerencsére úgy érzem, sokáig fog tartani ez a boldog állapot.

Táncolsz az édesapád, Bank Tamás színművész által vezetett Játékszín Hölgyválasz című zenés-táncos előadásában, amelyben Kolovratnik Krisztián, az édesanyád, Lévay Viktória és az ismert táncművész, Molnár Andrea játssza a főszerepet. Klasszikus balettháttérrel nagy alkalmazkodást igényel ez a fajta szabadabb/kötetlenebb tánc?
Anya, apa miatt a színházban nőttem fel, ezért már eleve nagyon vonzott ez a közeg. Különösen örülök a Hölgyválasz adta lehetőségnek, mert nem egy sima prózai darabról van szó, hanem egy táncos darabról.

Mennyire tudod levetkőzni, hogy ne legyél annyira fegyelmezett a hétköznapokban vagy a Hölgyválasz tánckarában, mint amilyennek végzős balettnövendékként kell lenned?
Én igazából szeretem, hogy ilyen vagyok: fegyelmezett és komoly. Már a neveltetésemnek köszönhetően is mindig tudtam, hogy mikor hogyan kell viselkedni, mikor mit kell mondani. Főleg azért, mert igazából felnőttek között, a színházi kulisszák között nőttem fel. Nagy előny, hogy a szüleim színházi emberek.

Mi az a fundamentális alap, amit tőlük kaptál?
Arra tanítottak, hogy szeressem, amit csinálok. Hogy tiszta szívből űzzem a hivatásomat, egy percig se azért, mert muszáj. Mindig mellettem állnak, és mindenben támogatni, segíteni fognak a jövőben is.

Miben látod az előadás sikerét?
A Hölgyválasz egy nagyon könnyed, igazán vicces és élvezetes darab. Mindig történik valami benne, mindig lehet mit nézni – akár a táncosokat, akár a színészeket. Nagyon profik a táncosok, nagyon profik a színészek, s ezt nyilván élvezet testközelből látni.

Mit ad neked a tánc? Miért táncolsz már kilenc éve?
Először is, azért táncolok, mert a tánc boldoggá tesz. De talán azért is, mert olyan érzéssel árasztja el a testemet, ami egészen hihetetlenül felvillanyozó. Szerintem a művészi szakmákban – tehát a színészeknél, a táncosoknál és a zenészeknél – mindenkit átjár egy bizsergő izgalom, de mégis élvezi az ember. Nálam például, ha belépek a balett terembe, akkor minden problémám elszáll egy pillanat alatt. Akkor csak egy dolgom van: táncolnom kell. Méghozzá úgy, hogy száz százalékot nyújtsak. És aztán amikor kilépek a teremből, akkor újra fogadnak a külvilág problémái.

Olyan hivatást választottál, amelyből általában negyvenévesen nyugdíjba vonulnak. Ugyanakkor látjuk, hogy éppúgy, mint az élsportban, a balettben is egyre kitolódik a nyugdíjkorhatár…
Szerintem a táncban és a sportokban körülbelül negyven-ötvenévesen már azért illik szép lassan befejezni az aktív szakmai létet. Táncban negyvenéves korig az ember még bármilyen szerepet eltáncolhat, de szerintem utána már fizikailag nem bírja. Kíváncsi vagyok, nálam, hogy lesz!

Egy éve mutatták be Lóth Balázs Most vagy soha! című történelmi játékfilmjét, amelyben statisztáltál. Mi volt a feladatot az 1848. március 15-i eseményekről szóló produkcióban? 
Elképesztő volt, hogy két napra belecsöppenhettem abba, hogy a reformkorban milyen lehetett a pesti élet a hétköznapokban. Eddig csak tankönyvekben vagy regényekben olvastam arról, hogy milyen volt 1848 márciusa, most azonban első kézből át is élhettem. Másrészt meg nagyon izgalmas volt, hiszen ez volt az első film, amiben részt vehettem. Imádtam a jelmezeket, a megépített díszletvárost. Egyébként a lányneveldéből voltam az egyik lány, aki végig a csoporttal tartott. Édesanyukám Teleki Blankaként vezette a lányneveldét a filmben.

Mennyire foglalkoztat a film?
Balettművésznek készülök, de igazából a filmezés is érdekel. Ezt a vonalat is életben szeretném tartani a tánc mellett. Megtisztelő lenne, ha részt vehetnék még ilyen produkciókban!

Mivel töltöd a jelenleg limitált szabadidődet?
Ha van pár órányi vagy egy-kétnapos szabadidőm, akkor nagyon szeretek a városban sétálgatni, ha süt a nap. Imádok beülni egy jó kávézóba a barátnőmmel vagy akár egyedül. Utazni is nagyon szeretek, így például nagyon örülök, ha eljuthatok külföldre. Ha van egy hét szünetem, akkor elsőként propagálom, hogy utazzunk el valahova. Inkább a meleg helyeket kedvelem. Nem beszélek róla sokszor, pedig az is a szabadidőm része, ha hazamehetek, s otthon pihenhetek, felkészülhetek a másnapra!