DEMECS PÉTERPozsony. Kabátokat, sapkákat és bőröndöket szoktak a leggyakrabban az utasok a pozsonyi repülőtéren felejteni.
DEMECS PÉTER
Pozsony. Kabátokat, sapkákat és bőröndöket szoktak a leggyakrabban az utasok a pozsonyi repülőtéren felejteni. Miután a hét elején kiderült, valaki 2007-ben 20 milliárd eurót „felejtett” a moszkvai reptéren – 20 db dobozban, 100 eurós címletekben –, utánajártunk, nálunk mit „hagytak el” az utasok.
Pozsony ebből a szempontból sem tartozik a szerencsés légikikötők közé. Dana Madunická, az M. R. Štefánik repülőtér szóvivője lapunknak elmondta: az elmúlt években egyetlen olyan esettel sem találkoztak, amikor az utasok értékesebb csomagot felejtettek volna a reptéren. „Leggyakrabban bőröndjeiket vagy táskáikat felejtik vagy a reptéren, vagy a repülőben. Az elkallódott bőröndöket bejelentjük a World Tracer Managment rendszerbe, amely az elveszett tárgyak tulajdonosainak felkutatására szolgál” – mondta Madunická.
A rendszernek köszönhetően gyorsan felkereshető a tulajdonos, így általában pár napon belül átveszi a csomagot a repülőtéren. „Gyakran mobiltelefonokat, táblagépeket, kabátokat vagy pulóvereket is a reptéren felejtenek, mindezt a talált tárgyak részlegén vehetik át később az utasok” – pontosított Madunická. A moszkvai repülőtéren „felejtett” 20 milliárd euró hihetetlen véletlennek számít, a gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy az elfelejtett holmik és csomagok több mint 95 százaléka idővel gazdára lel.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.