Fotó: Facebook/Peter Pellegrini
Pellegrini egykori iskolájában nyitotta meg a tanévet
![Peter Pellegrini](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2024-09/457595142_1037201031094624_1754372951600343062_n.jpg.webp?itok=LwW31Obf)
Peter Pellegrini államfő egykori iskolájában, a besztercebányai Szabad Szlovák Rádióadó Alapiskolában nyitotta meg a tanévet. Beszédében kitért a pedagógushiányra és a modern technológiákkal kapcsolatos veszélyekre is.
„Rendkívül megható volt, hiszen ebbe az iskolába jártam. Végtelenül örülök, hogy itt nyithattam meg a tanévet, és éppen idén, amikor a szlovák nemzeti felkelés 80. évfordulóját ünnepeljük” – mondta Pellegrini.
Az államfő hozzátette, az iskolában tett látogatás során is tudatosította, mekkorák a generációs különbségek, hiszen a mai gyerekek számára már mindennaposak a modern technológiai eszközök. „Azt kívántam a tanulóknak, találják meg a megfelelő egyensúlyt az új technológiák és a mindennapi élet között, ne feledkezzenek meg a mozgásról, és a valódi barátok legyenek az első helyen, ne a virtuális barátságok. És kerüljék el a közösségi hálón terjedő álhíreket és félretájékoztatásokat” – mondta Pellegrini.
Az államfő az egész oktatásügynek sikeres tanévet kívánt, kitért az új kerettantervre, melyet idén több száz iskola vezet be, továbbá a pedagógushiányra. „Ahogy az egészségügy küzd az orvos- és nővérhiánnyal, úgy az iskolák is a pedagógushiánnyal” – szögezte le.
Az alapiskolát 1958-ban alapították, a szlovák nemzeti felkelés alatt működő rádióadó nevét viseli. Az államfő Ján Nosko polgármester kíséretében nyitotta meg a tanévet, aki kiemelte az iskola kiváló eredményeit.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.