Passzió

SZALAY ZOLTÁN

Pénteken délután négy órakor a két legfiatalabb biztonsági alkalmazott, Patrik és Emil vette át a szolgálatot. Unottan sétálgattak a bevásárlóközpont folyosóin és üzleteiben, eladólányokkal flörtölgetve, SMS-eket pötyögetve, este nyolc után pedig mindketten a szupermarket területére vonultak, ez lévén már csak nyitva, bár itt is egészen gyér volt a forgalom: az ünnepre készülődők bevásárlási rohama mostanra már elvonult. Tíz körül Emil egy fekete bőrkabátos fiatal férfit hozott Patrik elé gallérjánál fogva, és fölényes röhögéssel jelentette ki, hogy „ezt” a déligyümölcsöknél fogta. Nocsak, válaszolta a nagydarab Patrik, aki egy hűtőládának támaszkodva állt, jobb keze mutató- és középső ujjával a szájában matatva, és a kasszánál unatkozgató kislánnyal szemezgetve, s egy pillanatra felcsillant a szeme. Nocsak, ismételte meg, szemügyre véve a bőrkabátos férfit, most már fásultabban. Na de mi legyen vele, kérdezte aztán Emil Patrikot, aki erre fennhangon annyit válaszolt, még mindig a kasszás lányt figyelgetve, mit tudja azt ő. Emil nekilökte a bőrkabátos férfit egy újságtartó állványnak, majd vállba bökte Patrikot, mondván, figyeljen már ide, ezzel csinálni kell valamit. Patrik nagy sóhajtással ellökte magát a hűtőládától, kezét nadrágjába törölte, s hármasban elindultak hátra, a szupermarket polcrengetege között.

Az irodában, ahova benyitottak, s maguk előtt belökték a bőrkabátos férfit, egy számítógép előtt egy alacsony, kopasz, kölyökarcú férfi ült, és egykedvűen pasziánszozott. Riadtan hátrafordult, amikor berontottak hozzá, s vékony, már-már lányos hangon kezdett kérdezősködni, mi történt, és ki ez az ismeretlen. Emil annyit válaszolt, a déligyümölcsöknél ólálkodott. A vékony hangú kopasz erre elhúzta a száját, irodai székén visszapördült a számítógép felé, majd suttogva megjegyezte, már megint unatkoznak-e, hogy ilyen marhaságokra vetemednek. Ugyan már, válaszolta Patrik, ne izéljen, hanem mondja meg, mit tegyenek vele. A kopasz félpercnyi hallgatás után hirtelen felharsant, mondván, vigyék az igazgatóhoz, őneki aztán mindegy. Az igazgatóhoz, kérdezett vissza Emil, de Patrik közben már kirángatta a bőrkabátos férfit az irodából.

Na és ugyan mit követett el, kérdezte az igazgató, aki egy nagy gombóc epres fagylaltot nyalt az asztalánál, egy óriási halom szerteszórt irat előtt ülve. A két fiatal biztonsági nem válaszolt, csak lehajtott fejjel álltak előtte, a bőrkabátos férfi meg mintha ott sem lett volna, megüvegesedett tekintettel ácsorgott az eperillat kellős közepén. Mit követett el, szegezte a kérdést most már egyenesen a bőrkabátos férfinak az igazgató, de mikor megint nem válaszolt senki, annyit vakkantott oda a fiúknak, vigyék vissza a főnökükhöz, ő döntsön felőle, de szerinte marhaság ilyen piti ügyekkel foglalkozni, ő elengedné ezt a barmot. Azzal felállt, lekevert egy hatalmas pofont a bőrkabátos férfinak, tenyere sötétvörös nyoma szépen kirajzolódott a férfi arcán, röviden felvihogott, majd ellentmondást nem tűrően kiterelte a kompániát az irodájából.

Rohadt egy unalom, morogta Patrik, miközben a bőrkabátos férfit maguk előtt lökdösve visszatértek a főnökük irodájába. Az továbbra is egykedvűen pasziánszozott, most már feléjük sem fordult, csak annyit vinnyogott, ő már le se sajnálja az egészet, vigyék a szeme elől az ürgét.

Patrik és Emil irodájában nem volt számítógép, csak egy apró televíziókészülék, egy asztal meg három szék, a bőrkabátos férfit felültették az asztalra, s Patrik néhány pontosan elhelyezett, szabályos balegyenessel felhasította az alsó ajkát. Emil gumibottal kezdte ütlegelni a tarkóját és a hátát, majd amikor mindketten belepirosodtak a verésbe, fáradtan rogytak le az asztal melletti székekbe. Patrik alig érthető fortyogással kérdezte a bőrkabátos férfitól, hogy még mindig nem óhajt-e szólni semmit a saját érdekében. Vagy hogy talán arra vár, leszáll a mennyből az őrangyala, és megmenekíti? A bőrkabátos férfi szipogott és a száját törülgette az öklével, aztán Patrik megint felállt, lenyomta az asztalra, lerángatta a lábáról ócska sportcipőjét, s gumibottal a talpát kezdte csépelni. Közben artikulálatlanul üvöltözte, hogy mire vár, nyögjön már ki valamit, mi ez a magasztos hallgatás, mi ő, talán a banántolvajok királya? Erre mindkét fiú göcögő röhögésben fakadt ki, és egyre csak ismételgették, hogy a banántolvajok királya. Emil felállt, s egy jó kiadósat köpött a férfi arcába, a sárgás ragacs végigcsorgott az orra mellett, a szája mellett, egész az álláig. A férfi megtörölte a kabátja ujjával az arcát, de az állán ott maradt lógva a sárga nyálka.

Tizenegy körül Patrik bekapcsolta a tévét, hokit adtak, s a fiúk alaposan belemerültek a mérkőzésbe. Felvételről adták a meccset, de még egyikük sem látta, s izgalmasnak ígérkezett, hiszen közös kedvenc csapatuk játszott. Emil előkeresett valahonnan néhány üveg sört, s az asztalon pihegő férfival nem is foglalkoztak többé.

Kettő kettes állásnál egyre hangosabb lett a szurkolás, fokozódott az izgalom. A fiúk kedvenc csapatának kapuja előtt ádáz csaták sorozata folyt, ők meg csak csapkodták az öklüket a tenyerükbe, hogy mi lesz már. Egy csendesebb pillanatban érdes hangot hallottak a hátuk mögül: hiányzik a Hrubík a kapuból, ki fognak kapni. Ugyan, nem kaphatnak ki, vetette ellen Patrik, le sem véve a szemét a képernyőről. Emil hátrasandított, a bőrkabátos férfi ugyanúgy ült az asztalon, de ő is a képernyőre meredt; az állán még mindig ott lógott a közben göcsörtösre száradt sárga váladék. A Vanek is van olyan jó kapus, mondta Emil, majd visszafordult a készülék felé.

A mérkőzésnek éjfél előtt pár perccel lett vége, a fiúk kedvenc csapata végül öt háromra kikapott. Patrik meg is jegyezte zsémbesen, lökve egyet a bőrkabátoson, igaza lett a marhájának. Éjfélkor zárt a szupermarket, a fiúk kitaszigálták a bőrkabátos férfit a hátsó kijáraton; ők maguk lifttel mentek le a mélygarázsba. A bőrkabátos férfi görnyedten vonszolta el magát a közeli parkocska beteges, kókadt tujafái közé, ahol egy harmat áztatta padra feküdt. Ekkor vette észre, hogy a kabátja a verés közben jobb ujjának tövétől csaknem az aljáig teljesen széthasadt. Takarónak azonban még megtette. Magára terítette a kabátot, s a kusza gazban tanyázó mezei pockok üzekedésének hangjára hamarosan elszundított.