Padlón a támogatottság

Évtizedes támogatottsági mélypontra süllyedt az MSZP. Még a Medgyessy-kormány legrosszabb időszakában, 2004 augusztusában sem volt ilyen alacsony a párt globális támogatottsága – mutat rá a Századvég és a Forsense januári felmérése.

Évtizedes támogatottsági mélypontra süllyedt az MSZP. Még a Medgyessy-kormány legrosszabb időszakában, 2004 augusztusában sem volt ilyen alacsony a párt globális támogatottsága – mutat rá a Századvég és a Forsense januári felmérése. A Szonda Ipsos január végi felmérése szerint a Fideszt félmillióval többen, a szocialistákat az eddigieknél is kevesebben támogatják. Kedvetlenebbek lettek az MSZP-hívek is: a pártra szavazóknak decemberben még a fele tartott ki álláspontja mellett, januárban már csak egyharmaduk. A Gallup közvélemény-kutatása szerint a kormányfő munkájával a megkérdezettek kétharmada elégedetlen.

Csak a lakosság pesszimizmusa töretlen, illetve felfelé ívelő: a válaszadók 59 százaléka 2007 folyamán további életszínvonal-romlásra számít, 36 százalékuk szerint négy év múlva még rosszabb lesz a helyzetük. A Századvég és a Forsense ugyanakkor arra is rámutat, hogy az MSZP szavazóbázisának csökkenése nem közvetlenül csak a megszorító intézkedések hatásaival függ össze, ebben a politikai pártoktól való elfordulás és a politikai elittel szembeni általános elégedetlenség növekedése is szerepet játszik. Az esetleges kormányváltással kapcsolatos választói vélemények továbbra is a két nagy párt támogatottsági erőviszonyaival ellentétes megoszlásúak. Arra a kérdésre ugyanis, hogy mi lenne jobb: ha a mostani kormány maradna hivatalban, vagy ha kormányváltásra kerülne sor, a kérdezettek mindössze 36 százaléka választotta ez utóbbit, míg 47 százalék a jelenlegi kormány munkájának folytatását gondolja jobbnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?