Elhunyt korunk egyik legnagyobb írója

Peruban született 1936-ban, de szülei válása után Bolíviában, az anyai nagyszülőknél nevelkedett. Apja és anyja idővel újraházasodtak, a család újraegyesült Limában, és apja – hogy az elkényeztetett fiúból férfit faragjon – katonai iskolába íratta őt. Llosa korán írni kezdett, mindössze 16 éves volt, mikor első drámáját bemutatták. 22 évesen pedig Párbaj című novellájával egy pályázaton madridi ösztöndíjat nyert. Ennek lejártával nem tért vissza szülőhazájába, megkezdte hosszú, önkéntes emigrációját. 

Tanulmányai mellett újságíróként dolgozott, és társszerkesztője volt a Literatura című irodalmi folyóiratnak. Első novelláskötete, a Los jefes (Vezetők) 1959-ben látott napvilágot. Még ugyanebben az évben Párizsba költözött, ahol spanyol nyelvet tanított. Már első regénye, A város és a kutyák világhírnevet hozott számára, ebben a katonai iskolában szerzett pokoli élményeit örökítette meg. 

Magánéletében is változás következett, 1964-ben elvált első feleségétől, Juliától. Házasságuk történetét a Júlia és a tollnok című regényében dolgozta fel. 1965-ben feleségül vette Patricia Llosát, két fiuk és egy lányuk született. A következő évben jelent meg második regénye, A zöld palota, amelyben átfogó képet fest a perui társadalomról, és rávilágít a fehérek és az indiánok világa között tátongó szakadékra. Az 1960-as évek végétől Llosa különböző amerikai és európai egyetemeken tanított, 1967-ben Kölykök címen jelentette meg összegyűjtött novelláit. 1970-ben családjával Barcelonába költözött. Ebben az időben doktori disszertációján dolgozott, melynek témájául példaképét, Gabriel Garcia Márquezt választotta. 

1975-ben visszatelepült Peruba. 1977-ben a Nemzetközi PEN Club elnökévé választották. hivatalos teendői ellenére sem csökkent azonban alkotókedve, sorra jelentek meg remek regényei, a Háború a világ végén, a  Mayta története, a Ki ölte meg Palomino Molerót? vagy a Szeretem a mostohám. 

Az 1990-es perui elnökválasztás legfőbb esélyesének számított, de vereséget szenvedett az alig ismert, japán származású Alberto Fujimorival szemben. A kudarc keserűségét Egy hal a vízben címmel írta meg. 

2010-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, amelyet az indoklás szerint „a hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért” érdemelt ki. 

Több idő- és térbeli síkon játszódó elbeszélései is magukkal ragadják az olvasót, az intenzív ritmusú történeteket hús-vér figurák népesítik be. Bár történetei elsősorban a latin-amerikai valóságot tükrözik, az egész világon ismert és kedvelt író lett. Regényeinek nagy része magyarul is napvilágot látott. Újabb művei közül 2000-ben jelent meg A kecske ünnepe, 2003-ban az Édenkert a sarkon túl, utolsó kötetét A kelta álma címmel 2010-ben adták ki.
Korunk egyik legnagyobb írója március 28-án töltötte be nyolcvankilencedik életévét.  Limai házában, családja körében érte a halál. A szomorú hírt a fia, Álvaro tette közzé. Az elhunyt kívánságának értelmében nem lesz semmilyen ceremónia, családi körben hamvasztják el Vargas Llosa földi maradványait.