Oltás után meghalt egy 47 éves nő

oltás
Pozsony |

Az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) így már a harmadik halálesetet regisztrálta, ami a koronavírus elleni oltás után következett be.

A 47 éves nő az AstraZeneca gyógyszergyártó Vaxzevria nevű vakcináját kapta meg. Trombózis következtében vesztette életét, ami ezen vakcina ritka mellékhatásai közé tartozik.

A nőnél a boncoláskor végzett genetikai vizsgálat eredménye véralvadási rendellenességet mutatott.

A trombózisra való genetikai hajlam és az oltás vérrögképződést előidéző mellékhatása közt összefüggés lehet – tájékoztatta a TASR-t Magdaléna Jurkemíková a ŠÚKL szóvivője. Eddig Összesen a ŠÚKL-hez 4 196 bejelentés érkezett az oltással kapcsolatos feltételezett mellékhatásokról.

A bejelentésekből 244 esetben komoly mellékhatásokról beszélhetünk, ami 5,8 százalékot tesz ki. Szlovákiában az első adag vakcinával május 7-ig az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) adatai szerint 1 164 981 személy lett beoltva, a második adagot pedig 549 768 ember kapta meg” – tette hozzá a szóvivő.

Az előző hónapokban két halálesetet regisztráltak, az egyik a Moderna gyógyszergyártó, a másik a Pfizer vakcinája beadása után következett be. Mindkét esetben idős, krónikusan beteg pácienseknél történt elhalálozás. „...Tekintettel arra, hogy az oltást követő mellékhatások hozzájárulhattak az egészségi állapot általános romlásához, ok-okozati összefüggést állapítottak meg az oltás és az elhalálozások között” – közölte a Jurkemíková.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy azonnal forduljon orvoshoz, aki légszomjat, mellkasi fájdalmat, végtagfájdalmat, tartós hasi fájdalmat érez, vagy neurológiai tüneteket produkál, mint például a tartós és súlyos fejfájás, homályos vagy kettős látás, de tünet lehet még a testen az oltás helyén kívül keletkezett tűhegynyi nagyságú vérfoltok megjelenése is.

A ŠÚKL szakemberei szerint a mellékhatások előfordulása és intenzitása a személy általános egészségi állapotától, életkorától, egyéb egyidejűleg alkalmazott gyógyszerektől, immunválaszától és egyes esetekben a mentális állapotától is függ.

„A Comirnaty mRNA és a Moderna vakcinája esetében a mellékhatások főleg a második adag beadása után jelentkeztek, ezzel ellentétben a Vaxzevria vakcina második adagjának beadása után a mellékhatások ritkábban és kevésbé intenzíven fordultak elő” – jelentette ki Jurkemíková.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?