Nőt megverni nem dicsőség

Még a Radičová-kormány rövid időközében Szlovákia az elsők között írta alá az Európa Tanács 2011-ben Isztambulban elfogadott, a nőket sújtó erőszakot gátló és a tényleges egyenlőségüket segítő európai egyezményt – de hazánk, korábbi ígéreteit megszegve, a parlamentben mind a mai napig nem ratifikált

Még a Radičová-kormány rövid időközében Szlovákia az elsők között írta alá az Európa Tanács 2011-ben Isztambulban elfogadott, a nőket sújtó erőszakot gátló és a tényleges egyenlőségüket segítő európai egyezményt – de hazánk, korábbi ígéreteit megszegve, a parlamentben mind a mai napig nem ratifikálta.

Sőt, pár hónapja Robert Fico, még kormányfőként, nemcsak „megértette” az ósdi szemléletű Szlovák Nemzeti Párt „ellenérveit”, illetve az ortodox gondolkodásmódú egyházak „aggályait”, hanem újabban a Smer frakcióvezetőjeként is tartja arrogáns ígéretét, mely szerint az ET-egyezmény parlamenti jóváhagyása nálunk nincs napirenden, punktum! E nemzetközi szerződésről és hazai ratifikációja halogatásának oktalanságáról Bolemant Lilla nőjogi és esélyegyenlőségi szakértővel beszélgettünk.

Feltehetően Szlovákiában is létezik hivatalos statisztika a nők ellen, illetve a családon belül elkövetett erőszakról. Mit mutat ennek számbavétele?

A rendszerváltást követő kilencvenes évek elejétől készült felmérések adatainak elemzése alapján az országban minden negyedik nő a saját életében, a saját bőrén tapasztalt már lelki vagy fizikai erőhatalmat a jelenlegi, illetőleg a volt partnerétől. A környező államokban szintén hasonló adatokat rögzítettek, és több olyan ország is akad, ahol ennél még lehangolóbb képet, elkedvetlenítőbb társadalmi folyamatokat tükröz a statisztika. Ráadásul ezek az adalékok bizonyos fokig viszonylagosak, mert nagyon érzékeny és a hatóságok vagy a kutatók előtt gyakorta elhallgatott, esetleg eltussolt tényekről van szó. Még nehezebb megállapítani, milyen gyakoriak a serdülő fiatalok és a gyerekek körében történt erőszakosságok. A nőkkel szembeni agresszió az esetek több mint kilencven százalékában nem az utcán történik, hanem az érintettekhez általában a legközelebb és velük közvetlen kapcsolatban álló személyek révén, többnyire otthoni környezetben. Ugyanez vonatkozik a 15–16 éven aluli gyerekek bántalmazására vagy molesztálására is, aminek egész életre kiható káros, de akár mételyező következményei lehetnek.

Ha ez a sajnálatos valóság, miért a szemellenzős kormányirányzati politika és az egyházak merev ellenkezése a dolgokat jó irányba terelni kívánó Isztambuli Egyezmény parlamenti megerősítése, becikkelyezése ellen ?

Egyrészt maradiságból, másrészt görcsös színlelésből. A ratifikáció utáni nyíltabb közbeszéd ugyanis – főként az elfogult konzervatív körök számára – akarva-akaratlanul annak közvetett beismerését is jelentené, hogy a nőkkel szembeni erőszak nálunk történelmileg kialakult, tulajdonképpen megszokott és a társadalom strukturáltságából eredő, mélyen beágyazódott közéleti „norma”. Ezzel szemben az Isztambuli Egyezmény elutasítja az efféle idejétmúlt nézőpontokat, és azok elhárítását szorgalmazza. Tehát a nőkkel szembeni társadalmi megkülönböztetés minden formájának felszámolását, illetve a nők alárendelt közösségi szerepe „bevált” mechanizmusainak megszüntetését kívánja elérni. Továbbá a nők és a férfiak közötti tényleges egyenrangúság, jogi egyenlőség megteremtését sürgeti.

Ahol nem dívik a hímsovinizmus, ott mi okból lehet az említett szándékokra ráfogni, hogy nem egyeznek a szlovák alkotmány családjogi elveivel?

Aki ezt mondja, az enyhén szólva is hazudós. Mert az bizony rosszmájú csúsztatás, sőt hamis állítás, hogy ez a nemzetközi szerződés ütközik az ország alaptörvényének azon tételével, mely szerint a házasság egy nő és egy férfi szövetsége. Tudniillik az Európai Tanács 2011-ben született dokumentuma 12. fejezetének 81. cikkében egy árva mukk sincs a házasság intézményéről, annak nyílt vagy burkolt megkérdőjelezéséről! Ott „csupán” a nőkkel szembeni erőszakoskodás és a párkapcsolati vagy a családon belüli kapcsolati erőszak elleni küzdelemről, a nőket hátrányos helyzetbe hozó közéleti megkülönböztetésről, illetve a valós társadalmi és magánéleti egyenrangúság kialakításának fontosságáról esik szó. Ezért indokolatlan ferdítés az Isztambuli Egyezményről úgy beszélni, mint a keresztény Európát megrontó törökvészről...

Eszerint mind nálunk, mind a közép-európai régió egy-két további országában a nők és a férfiak közötti, történelmileg létrejött egyenlőtlen erőviszonyok ellen fellépő egyezmény nevével van baj? Avval, hogy „isztambuli” – ezért akár a muzulmánokkal társítható? Vagy sanda képzettársítással éppenséggel török és egyéb orientális hangulatokat idéz, mi több, netán a migránsoknak engedményeket sejtett?

Nos, aki így akarja megnyergelni a neki visszatetsző témát, vagy Lengyelországban és Magyarországon újabban a már megtörtént parlamenti ratifikáció visszavonását kezdeményezi, annak lelke rajta. Én inkább azokon az embereken csodálkozom, akik tömegesen felülnek az efféle célzatos híreszteléseknek. Akik egyszerűen nem tájékozódnak megfelelően, nem néznek utána a ma már számos forrásból hozzáférhető információknak. A nyájszellem stílusában megelégednek azzal, ha valamiről egy-két negatív kicsengésű, rosszalló mondatot hallanak, vagy egy-egy ellenségképet mutatnak nekik. Mostanában az Isztambuli Egyezményt divat szapulni, nem olyan régen Soros Györgyöt, tavalyelőtt a migránsokat „illett” utálni. Szerintem nem az ET hét esztendeje kötött nemzetközi nővédelmi szerződésének elnevezése szerencsétlen, hanem az emberek felületességében, gyűlölködési hajlamában van a hiba. Ilyen alapon az Európai Unió számára fontos Lisszaboni Szerződést is éppen így lehetne szidni, vagy még az 1970-es évek végéről származó és a politikai enyhülést elindító Helsinki Egyezményt is!

Ön miként vélekedik arról, hogy az SNS elnöke, a törvényhozás házelnöke, Andrej Danko Szlovákia 2011-es keltezésű aláírásának visszavonását is javasolta az Isztambuli Egyezmény alól?

Egy ilyen kormányzati intézkedés az ország szégyenét jelentené, és egyben azt, hogy a nőket meg a családokat érintő emberi jogok terén száz évet lépnénk vissza. Egy felvilágosult európai ország nem mutathatja ilyen arcát a világnak.

És mit gondoljunk azokról a parlamenti képviselőkről, illetve a hangadó pártpolitikusokról, akik szépen szóló szavakkal elítélik ugyan a nők gyakori társadalmi másodrangúsítását és a velük szemben érvényesített erőhatalmi fölényt, de még két szalmaszálat sem tettek keresztbe a viták tárgyát képző dokumentum parlamenti megerősítéséért.

Azt ajánlom, ők is figyelmesen olvassák el az Isztambuli Egyezményt. Ha megfontolt kivetnivalójuk van bizonyos pontjai ellen, hozzák szóba. Mert a többség egyelőre csak szemellenzősen blöfföl, vagy lenézően bagatellizálja a ratifikáció sorozatos huzavonáját. Ne csak a bókok szintjén támogassák „a mindig kedves és finom mosolyú” nőket, hanem tettekkel álljanak ki a teljes egyenjogúság mellett. És ha az öntudatos honatyák buzgalmával olykor azt kérik a nőktől, szüljenek a hazának 10-12 gyereket, akkor legyen szó arról is, hogy a szlovákiai anya miből és hogyan fog eltartani annyi gyerkőcöt, illetőleg a szülés joga mellett mit nyújt számára a büszke szülőhaza.

A szlovákiai „történelmi” egyházak mi okból berzenkednek a nemzetközi emberjogi kontraktus ellen?

Mert szemléletmódjuk szerint ez a távolságtartó hangütés alapvetően hozzátartozik a vallásfelekezetek és a keresztény közösségek „természetes” konzervativizmusához. Érdemes észrevenni, hogy akik az egyházak képviseletében a keresztény erkölcs és a nők tényleges jogi--társadalmi egyenlőségének témájában nyilvánosan szót ragadnak, ők többnyire úgy beszélnek, mintha mindenki, tehát az összes hívő nevében szólnának. Pedig egy, a nőkkel szembeni és a családon belüli erőszak kérdéseit feszegető belföldi kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 67 százaléka – így nyilván a hívők is – mind a közéletben, mind a magánéletben elfogadhatatlannak tartja az erőhatalmat. Ez viszont azt jelzi, hogy nincs nálunk olyan számottevő hívő közösség, amely kereken elutasítaná az Isztambuli Egyezmény célkitűzéseit. Ellenkezőleg: a hívők többsége is világosan látja, hogy Szlovákiában is mi volna annak gyakorlati szerepe.

És a Smer politikusai egy részének, illetve a Szlovák Nemzeti Pártnak modern arculatot ígérő Andrej Dankónak vajon miért szálka a szemében „a rejtett veszélyek sorát felölelő” Isztambuli Egyezmény?

Mert az egyenrangúsággal szembeni ellenkezés meg a méltatlankodás – legyen szó a nők vagy akár a különböző kisebbségi közösségek egyenrangúságáról – hozzátartozik a konzervatív-nacionalista párt profiljához. Ezért a nőket a szülőszobában és otthon meghúzódva, a tűzhelyőrző lény szerepében kívánják látni. A társadalmi életben pedig inkább csak olyan nőket engednek a maguk körébe, akik meghunyászkodva elfogadják ezt a leegyszerűsítő családi és közéleti funkciót.

A sokak által ellenszenvvel kezelt genderelmélet vádja miért merülhet fel az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban?

Mert belemagyarázzák. Mert ami a nők helyzetével kapcsolatos és nem kívánunk vele foglalkozni, arra rögtön rá „kell” fogni, hogy egyenesen az ördögtől való szándék és gender ideológia. Itt azonban nem erről van szó. Hiszen az isztambuli szerződésben említés sincs arról, milyen párkapcsolatok léteznek, hanem hogy miként kell, hogyan lehet felszámolni a nők és a családon belüli kapcsolati erőszakot. Illetve a szükséges szakpolitikák és intézkedések megtervezéséről, az áldozatok védelméről, a nemzetközi együttműködésről, a bűnüldöző hatóságok támogatásáról, a különleges ellenőrző szervek létrehozásáról.

Ön a dokumentum szlovákiai ratifikálásának esélyeit tekintve optimista vagy pesszimista?

Én realista vagyok. Ez a kormány biztosan nem fogja jóváhagyásra előterjeszteni a parlamentben, hiszen ez a kormányzat, ha tehetné, mindent megszüntetne, ami ezzel a témával összefügg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?