Nem kezdődött el Harabin ügyének tárgyalása a Speciális Büntetőbíróságon

Štefan Harabin

Nem kezdődött el hétfőn a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Štefan Harabin ügyének tárgyalása a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS). Ján Buvala egyesbíró ugyan elfogadta a nemzetgyalázás és fajgyalázás, valamint bűncselekmény támogatása miatt benyújtott vádiratot, de a védelem panaszt nyújtott be. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságra kerül.

Harabin azt is megkérdőjelezte, hogy az illetékes ügyész képviselheti-e a vádat a bíróságon, és az ŠTS illetékes-e dönteni az ügyben. „A vádirat megfelel minden törvényi előírásnak, és kitartok mellette” – jelentette ki az illetékes ügyész.

Harabin meggyőződése, hogy a bíróság végül nem fogadja el a vádiratot. „Egyszerűen két éven át jogtalanul gyanúsítottak” – jelentette ki a bíróság épülete előtt.

A Különleges Ügyészség (ÚŠP) ügyésze 2023 júniusában emelt vádat Štefan Harabin kijelentései miatt, aki az Ukrajna elleni orosz invázió megindítása után azt írta a közösségi hálón, pontosan ugyanazt tenné, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?