Nem fog spórolni a kormány

Pozsony |

<p>A korábbiakban vállaltnál kevésbé fog spórolni a kormány. A deficit csökken, ám továbbra is közel 2%-os marad. A kormány számításai szerint jövőre nő a foglalkoztatottság és az átlagbér is.</p>

A büdzsé 16,1 milliárd eurónyi kiadással és 14,1 milliárdnyi bevétellel számol, a hiány közel 2 milliárdos lesz – ez a hazai össztermék 1,93%a. Utóbbi szám a lényeges Brüsszel és a pénzpiacok szempontjából: nem lépheti túl a 3%-ot és csökkenő tendenciát kell mutatnia. Az idei költségvetés 2,5%-os deficittel számol, tavaly 2016-ra még 1,43%-os hiányt vetítettek előre, vagyis a korábbi tervekhez képest a pénzügyminisztérium kevésbé spórolós költségvetéssel számol – ennek egyik magyarázata lehet, hogy a jövő év választási, emellett pedig a gazdaság is dinamikusabban fog nőni.

A pénzügyi tárca 3,7%-os növekedést kalkulál, ez reális lehet, mivel a jegybank is hasonló (3,8%) prognózissal állt elő – ez egyébként uniós szinten kiemelkedő. Elemzők szerint ugyanakkor az erősebb növekedés miatt a kormány nagyobb mértékben is csökkenthetné a hiányt, így ugyanis tovább fog tartani, míg Szlovákia eléri a kiegyensúlyozott költségvetést (a tervezet szerint még 2018-ban is 0,53%-os lesz a deficit).

Jó hír, hogy a növekedés miatt nő a foglalkoztatottság (0,8%-kal), vagyis jövőre némileg csökken a munkanélküliek száma. A tárca számításai szerint 3,6%-kal emelkednek a nominális bérek is, ám mivel jövőre már inflációra számíthatunk, a növekmény reálisan csak 2% körüli lesz, az emelkedés főként az iparban lesz érzékelhető. Tavaly és idén 0% körüli volt a pénzromlás, jövőre viszont 1,3%-kal fognak drágulni a termékek és a szolgáltatások.

A legtöbb pénzből a szociális ügyi tárca gazdálkodhat (2,1 milliárd euró), míg a legkisebb költségvetése a minisztériumok közül hagyományosan a külügynek lesz (103 millió euró).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?