Nem csak a másik továbbjutó, a részvétel is egy nagy kérdőjel

<div>Két hónappal az elnökválasztás első fordulója előtt megsaccolni is nehéz, hányan járulnak majd az urnákhoz. 40&ndash;60 százalék közötti részvételre számítanak a szakértők.</div><div>&nbsp;</div>

Tizenöt éve nagyon sokan, tíz éve kevesen vettek részt az elnökválasztáson. A lapunk által megszólított közvélemény-kutatók egybehangzó állítása szerint sarlatánság lenne megmondani, március 15-én hányan járulnak az urnákhoz. Megközelítő adatot is alig tudtunk kisajtolni belőlük.Egy biztos, az időjárás nem fogja befolyásolni a részvételt. „Ez egy régi mítosz, miszerint ha esik és rossz az idő, vagy ha kánikula van, kevesebben mennek el szavazni” – mondta Martin Slosiarik, a Focus ügynökség vezetője. Az időjárás Pavol Baránek, a Polis ügynökség vezetője szerint sem befolyásolja számottevően a részvételt.
 Nehezen mérhető„A választási részvételt még nehezebb mérni, mint a jelöltek támogatottságát” – mutatott rá Pavel Haulík, az MKV ügynökség igazgatója. Az elnökjelöltek támogatottságát mutató felméréseken keresztül nem lehet kimutatni, csak az egyéb kérdésekre adott válaszok alapján lehet rá következtetni. „Most a választók körülbelül 50 százaléka tudja, kire szeretne voksolni” – mondta Slosiarik, aki szerint hozzávetőlegesen olyan részvétel várható, mint öt éve. Tehát 40–50% közötti.„A kampány még csak most kezdődik, az viszont már most kizártnak tűnik, hogy többen jöjjenek el voksolni, mint a legutóbbi parlamenti választáson” – tette hozzá a Focus elemzője (2012-ben 59%-os volt a részvétel). Ebben egyébként egyetért vele a többi elemző is. „Ha a finisben kiéleződik a csata, és a jobboldali jelöltek erős Fico-ellenes kampányt fognak folytatni, akkor nagyobb részvételre számíthatunk” – véli Pavel Haulík.
 Attól függ, ki jut továbbArra a kérdésre, hogy a második fordulóban többen mennek-e el voksolni, mint az elsőben, mind a három megkérdezett azt felelte: attól függ, ki jut be oda Robert Fico mellett. „Ha olyan jelölt, akinek lehet esélye a győzelemre, akkor nőhet a részvétel” – fejtette ki Baránek. Pavol Hrušovský, Andrej Kiska, Radoslav Procházka, Milan Kňažko esetében működhet ez. Slosiarik szerint tipikusan a másik csoportba – az alacsonyabb részvételt eredményezőbe – tartozik Ján Čarnogurský. „A jobboldali választók egy jelentős része elutasítja őt” – mutatott rá a Focus elemzője. Ha Bárdos Gyula jutna tovább, a nemzeti érzelmű jobboldali szlovák választók valószínűleg otthon maradnának, vélik a szociológusok.Emellett fontos lesz az is, a kiesők mennyire fogják támogatni a továbbjutó jelöltet. Öt éve például néhányan ódzkodtak egyértelműen Iveta Radičová támogatására biztatni szavazóikat. „Ha mégis a továbbjutó jobboldali jelölt támogatására szólítja fel híveit a kieső, még mindig nincs semmi garancia arra, hogy a vele szimpatizáló választó eszerint is fog eljárni” – tette hozzá Baránek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?