Nagyobb hangsúlyt fektetnek az otthoni ellátásra

Szlovákia lakossága egyre inkább elöregedik, így egyre többen szorulnak rá az otthoni betegellátást nyújtó intézmények (ADOS) szolgáltatásaira. Az ADOS-hálózatban dolgozó nővérek számát azonban 2008 óta nem módosították, aminek eredményeként egyre nehezeb
Pozsony |

Az egészségügyi minisztérium több mint 4,6 millió eurót fordít az otthoni betegápolási ügynökségek (ADOS) hálózatának fejlesztésére az Európai Unió helyreállítási alapjából. A támogatásra azért van szükség, mert a hosszú távú betegellátás Szlovákiában továbbra is elhanyagolt állapotban van.

Az utóbbi hetekben az EU helyreállítási alapjáról főként a kórházfelújítási csomag kapcsán lehetett olvasni, hiszen az egészségügyi minisztériumnak több mint egymilliárd euró elosztásáról kellett döntenie. Emiatt a sajtóban kisebb figyelmet kapott a hosszú távú betegellátás fejlesztése, pedig erre a célra is jelentős összeget, több mint 265 millió eurót lehet lehívni az uniós forrásokból. A kórházakhoz hasonlóan a hosszú távú betegellátást nyújtó intézmények is elhanyagolt állapotban vannak, ezt a minisztérium is elismeri. A helyzet javítása érdekében a parlament júniusi ülésén el is fogadtak egy javaslatot, amely kifejezetten a krónikus betegek helyzetét hivatott rendezni.

Évek óta tervezik

A hosszú távú betegellátás problémáit azért is nehezebb érzékelni, mert egy kifejezetten összetett intézményrendszerről van szó, és az egyes elemei különféle minisztériumok hatáskörébe tartoznak. Ide sorolják például az idősotthonokat, amelyekről a munkaügyi minisztérium hoz döntéseket, de a rendszer részét képezik az otthoni betegellátást nyújtó ügynökségek (ADOS) is, amelyekről az egészségügyi tárca határoz.

Lapunknak eljuttatott közleményében a minisztérium most arról tájékoztatott, hogy az uniós forrásokat felhasználva hozzálátnak az ADOS-hálózat fejlesztéséhez. Az alapgondolat nem újdonság, hiszen három évvel ezelőtt, amikor lapunk foglalkozott ezzel a témával, a tárca már akkor is hangsúlyozta, hogy szükség van az ügynökségek helyzetének javítására, de eddig nem történtek különösebb előrelépések.

Most azonban az EU pénzügyi csomagja megfelelő alapot szolgáltathat a régóta tervezett reformok megkezdéséhez.

Az aktuális állapot

Az otthoni ellátást nyújtó ügynökségek olyan páciensekről gondoskodnak, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, és szakszerű ellátásra szorulnak. Olyan beavatkozásokra kell gondolni, mint például a különféle sérülések átkötése, infúziók és injekciók beadása, katétercsere stb. Éppen ezért a ügynökségek csakis szakképesítéssel rendelkező nővéreket alkalmazhatnak, akikből egyébként is nagy hiány van az országban, így nem meglepő, hogy az ADOS-hálózat működése is hiányos.

A már említett javaslatban, amelyet júniusban fogadott el a parlament, a minisztérium arra is rámutatott, hogy legutoljára 2008-ban módosítottak az ügynökségek számát érintő rendeleten. Az akkori kormány úgy határozott, hogy a hálózat bebiztosításához legalább 809 egészségügyi nővérre van szükség. A lakosság elöregedése miatt azonban évről évre egyre többen szorulnak ezekre az intézményekre. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) adatai alapján például 2018-ban mintegy 44 ezer pácienst láttak el az ügynökségek, egy évvel később pedig már közel 48 500-at. Az ügynökségek száma azonban már több mint egy évtizede nem változott, így egyre nehezebben érhetők el a szolgáltatásaik a betegek számára.

„Az otthoni ellátást nyújtó intézmények szolgáltatásait mintegy 30 százalékkal kisebb arányban veszi igénybe a lakosság, mint például Csehországban. Ennek oka az ilyen típusú ellátás gyengébb elérhetősége”

– olvasható a tárca közleményében.

Az elérhetőség főként a kisebb vidéki településeken jelent problémát. Ezzel szorosan összefüggő probléma, hogy az ügynökségek által nyújtott ellátást az egészségbiztosítók megtérítik, viszont az utazás költségét már nem. A tárca nemrégiben elfogadott javaslata ezt a problémát is orvosolná, a törvényben meghatározzák az útiköltség nagyságát is.

Többmilliós injekció

A minisztérium azt tervezi, hogy folyamatosan bővíteni fogja az ADOS-hálózatot. Ennek eredményeként 2025-re az ügynökségeknél dolgozó nővérek száma elérhetné a 917-et. A betegeknél tett látogatások számát pedig évi 1,63 millióról 1,84 millióra szeretnék növelni. Ami a rövid távú terveket illeti, a tárca az újonnan elfogadott javaslattól azt reméli, hogy már 2022 második felében a látogatások száma mintegy 12 ezerrel nőhet.

Ennek érdekében a minisztérium két pályázatot is hirdet, amelyeknek az összege meghaladja a 4,6 millió eurót. A vissza nem térítendő támogatásokat a helyreállítási alapból finanszírozzák. Az első pályázatot kifejezetten az újabb ügynökségek számára hirdetik meg, vagyis csak a 2020. február 1-től létrejött cégek adhatják be a kérvényt, amelynek az összege nem haladhatja meg a 127 400 eurót. A támogatást elsősorban a berendezések fejlesztésére és modernizációjára fordíthatják. A tárca több mint 1,4 milliót különített el erre a célra.

A második pályázattal a régebb óta működő ügynökségeket akarják támogatni. Itt az igényelhető összeg nem haladhatja meg a 40 400 eurót, viszont összesen több mint 3,2 millió eurót osztanak szét a kérvényezők között. Mindkét támogatás esetében október végéig lehet pályázni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?