Nagymegyeren "üdülhet" az SIS

Pozsony |

<p>Hét városban 22 olyan ingatlant azonosított a Sme napilap, amelyek a szlovák titkosszolgálathoz (SIS) köthető állami szervezetek tulajdonában vannak.</p>

Az SIS amatörizmusát bizonyító ügyet az ifj. Michal Kováč elrablását vizsgáló ügyész, Michal Serbin által az ügyben írt vádirat alapján kezdték felgöngyölíteni. A titkosszolgálatok a világon mindenhol különböző fedőcégeket használnak tevékenységük és alkalmazottaik fedezésére. Így tette, teszi ezt az SIS is, csak a szlovák titkosszolgálat egyes fedőcégeit, ezek ingatlanjait a Sme újságíróinak is sikerült felfedniük, anélkül, hogy ehhez titkosszolgálati eszközöket kellett volna alkalmazniuk. Elég volt kiindulniuk a Michal Serbin ügyész által írt vádiratban szereplő tényekből, és a szabadon hozzáférhető adatok alapján több céget, ezek tulajdonában lévő ingatlant, és így az ott dolgozó SIS- vagy SIS-hez köthető alkalmazottakat, akár az SIS „ügynökeit” is sikerült beazonosítaniuk.

A Sme összesen 7 olyan szervezetet azonosított, amelyek kapcsolhatók az SIS-hez vagy annak valamilyen fedőszervezetéhez. Ezek általában azonos címen működő intézmények, amelyekről azonban csak nagyon kevés információ érhető el. Az egyik ingatlan Nagymegyeren van, amely azonban feltehetően csak az SIS alkalmazottainak üdültetését szolgálja. Ez az úgynevezett „Hutník” üdülő, amely az Régiófejlesztési Intézet (Inštitút regionálneho rozvoja) nevű költségvetési szervezet tulajdonában van.

A nagymegyeri „Hutník”

A helyiek szerint az épületet még a nyolcvanas években az NHKG Ostrava építette vállalati üdülőnek, innét a „Hutník” név. Csehszlovákia kettéválása után vette meg a belügyminisztérium. Ugyancsak helyi információk szerint 2001-ben már az SIS működtette. Állítólag továbbképzési központként használják.

Nem csak üdülő

Ennél sokkal fontosabb SIS-épületek is találhatóak a Sme „térképén”. Ilyen például a pozsonyi Gagarin utcán lévő épület, amelyet Tom Nicholson, a lap újságírója szerint úgy emlegetnek, mint „elemző- és lehallgató” központot. Ez az épület a Gazdasági Információs Központ (Centrum ekonomických informácií) nevű, szintén az állami költségvetésből működő szervezet tulajdonában van. Ezt a szervezetet a pozsonyi kerületi ügyészség úgy jellemezte, mint az SIS fedőszervezetét. Egy másik, ugyancsak az ügyészség által megnevezett szervezet, a Szlovákia Önkormányzatainak és Regionális apcsolatainak Kutatóintézete (Inštitút výskumu samospráv a medziregionálnych vzťahov SR), amelynek egy pozsonyi, a Köpcsényi utcában lévő ingatlan van a birtokában. A Michal Serbin ügyész által összeállított vádirat szerint ebben az épületben tartottak néhány előkészítő megbeszélést ifj. Michal Kováč elrablásáról.

Felfedett ügynökök?

Az ügyet a Sme riportere, Adam Valček dolgozta fel. „Azért hoztuk nyilvánosságra, mert úgy gondoljuk, hogy veszélyes a társadalomra, ha a titkosszolgálat, amely minden társadalomban fontos szerepet játszik, ilyen könnyen felfedhető. Valós kockázata van annak, hogy az SIS-t, az SIS alkalmazottait leleplezik” – mondta lapunknak Valček. Szerinte ugyanis, ha egy újságíró képes a rendelkezésére álló legális eszközökkel feltérképezni ezeket az épületeket, akkor egy idegen titkosszolgálatnak nem okozhat problémát, hogy az épületekben dolgozókat lefotózzák és lenyomozzák, ami egyenlő a felfedésükkel.

Szépirodalmi kísérlet

A lap eddig 7, az SIS-hez köthető szervezetet talált, amelyek Pozsonyban 14 ingatlannal, Kassán 3 ingatlannal, Stompfán, Csesztén, Trencsénteplicen, Besztercebányán és a már említett Nagymegyeren 1-1 ingatlannal rendelkeznek.

A vonatkozó információkkal már tavaly év végén rendelkezett, ezeket az SIS rendelkezésére bocsátotta. A titkosszolgálat azóta nem reagált, és szabadon hozzáférhető információk szerint a szervezetek még ma is léteznek, az ingatlanok pedig a tulajdonukban vannak, vagyis nem változtattak semmit a működési struktúrán. A SIS tegnap egy rövid közleményben reagált. „Az SIS nem látja okát annak, hogy spekulatív konstrukciókra és a titkosszolgálatokról szóló szépirodalmi kísérletekre reagáljon, amelyek néhány cikkben a hétvégén megjelentek” – írta Branislav Zvara, az SIS szóvivője.

Parlamenti ellenőrzés

Az SIS-nek várhatóan lesz alkalma állást foglalni a parlament SIS-t felügyelő bizottsága előtt. Grendel Gábor (OĽaNO–Nova), a bizottság elnöke a testület ülésének összehívására készül. Elsősorban azt akarják ellenőrizni, hogy a Smeben megjelent információk valósak-e. „Mindenképpen megkérdezzük az SIS igazgatóját, arról, hogy mióta van a titkosszolgálatnak tudomása arról, hogy az épületek címe és SIS-hez való viszonya könnyen hozzáférhető. Amíg nem tárgyaltunk erről, nem akarok senki felett ítélkezni” – mondta lapunknak Grendel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?