Mészáros: Az Akadémiának kritikusnak kell lennie

Mészáros András

A Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) új elnökének, Freund Tamásnak a megválasztásáról Mészáros Andrást, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársát, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács elnökét, az MTA külső tagját kérdeztük, akit éppen kerékpártúra közben értünk utol.

Mennyi szlovákiai tagja van a MTA-nak? 

Az Akadémia köztestületének tagja mindenki, akinek van tudományos fokozata és bejelentkeznek az MTA publikációs jegyzékébe. Aki Szlovákiában élő szlovák állampolgárként tesz így, az az ún. külső köztestületi tag. Ez utóbbi csoportba hozzávetőlegesen 200-an tartoznak. Ők valamilyen egyetemen, vagy kutatóintézetben dolgoznak, de lehetnek független személyek is. Az akadémiának ugyanakkor vannak rendes és külső tagjai. Az előbbiek Magyarországon, míg az utóbbiak határon túl élnek. Külső tagok jelenleg Szlovákiában öten vagyunk, az elnökválasztás során azonban nincs szavazati jogunk.

Milyen szerepet játszik az MTA a szlovákiai magyar tudományos és egyetemi életben általánosan?

Szervezeti szinten az MTA-nak Magyarországon és határon túl is vannak területei szervezetei. Így például a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács ilyen területi bizottságnak számít, részei vagyunk a magyar Akadémia köztestületének. Így a mi tagjaink is kedvezményekben részesülhetnek, amikor valamilyen kutatási projektre pályáznak Magyarországon. Az MTA-nak van például a Domus ösztöndíjprogramja, amelyet évente kétszer írnak ki, és amelyre a mi tagjaink is jelentkezhetnek.

Milyen befolyása van az MTA vezetésének a szlovákiai magyar tudományos és egyetemi élet folyamataira?

Közvetlen ráhatása nincs. Közvetett ráhatása viszont úgy nyilvánul meg, hogy az MTA-nak milyen a szerepe, státusza Magyarországon. Így általánosságban a tudományosság létezésére van hatással. 

Mit gondol a most megválasztott MTA-elnökről Freund Tamásról? Mit mond ez a döntés arról az irányról, amelybe az MTA halad? Ön hogyan értékeli ezt az irányvonalat?

Először is figyelembe kell venni, hogy az MTA tagságában többséget képviselnek a természet-, az élet- és a műszaki tudományok művelői, a humán- és a társadalomtudósokkal szemben. A szavazások során ez a többség kinyilváníthatja az akaratát. Az elnök személyéről való szavazás során hozzávetőlegesen 60:40 arányban győzött az első csoport. Innen nézve ez nem rossz arány, hiszen a humán- és társadalomtudósok aránya nem éri el a 40 százalékot. Freund ellenfele, Pléh Csaba így viszonylag nagy támogatottságot szerzett.

Kapcsolódó cikkünk

A most megválasztott MTA-elnök korábban többször is támadta a magyar társadalomtudósokat. Mit jelent ez az utóbbi tudományágak képviselői számára?

Figyelembe véve, hogy milyen negatív szellemben nyilatkozott az MTA volt társadalomtudományi kutatóintézeteinek munkatársairól, az ő megválasztása nem jó jel. Én azonban nem tudom értelmezni az új elnöknek az apolitikusságról szóló kijelentéseit, mert a tudománynak és főként a társadalomtudományoknak van egy kritikai szerepe. Így például a szociológusok, a politológusok vagy a történettudósok a magyarság egy bizonyos szegmenség kutatja és nem lehetnek nem kritikusak. A kritikát az esetükben kizárni, az adott tudományág nem ismeretét feltételezi. Úgy tudom, Freund szerint az MTA-nak a nemzet lelkiismeretévé kell válnia, a lelkiismeretnek viszont kritikusnak kell lennie.

Ön szerint veszélyben van most ez a kritikusság?

Ezt én kívülről nehezen tudom megítélni, a puding próbája az evés. A titkároknak, alelnököknek ugyan nincs olyan nagy szerepe, de valamiképpen ők is hatással lehetnek a folyamatokra. Meg kell várni, miként fog ez működni. El kell ugyanakkor mondani, hogy Freund a saját szakterületén nemzetközileg elismert tudós, gondolom, a tudományosság kritériumait tiszteletben fogja tartani.

Freund annak érdekében is igyekezett lobbizni, hogy a magyar kormány ne vegye el az MTA-tól a legfontosabb intézményeit, a kutatóintézeteit. Ezzel pedig szembe helyezkedett a kormányzati akarattal. Ön szerint mit hoz majd Freund elnöksége az intézmény autonómiája szempontjából?

Őszintén remélem, Freund van olyan diplomata, hogy megpróbálja megmenteni az MTA autonómiáját. Azzal, hogy az állam már korábban elvette az Akadémia kutatóintézeteit, megkönnyítette a helyzetét, mert a köztestületi tagok különböző egyetemeken, vagy más intézményekben dolgoznak. Így most könnyebb az autonómiát megőrizni, mint amikor még megvoltak a kutatóintézetek. Az egész világra és a politikusokra is jellemző ma egyfajta tudományellenesség. Én nem irigylem az új elnököt és azt, hogy miként fogja magának a mozgásteret kiharcolni ahhoz, hogy az Akadémiának visszaszerezze a rangját.

Freund számított a magyar kormányzat számára kedvező jelöltnek, míg Pléh inkább a hatalommal konfliktust felvállaló személyiségnek tartják. Az előbbi elnökké választása egy csata elvesztését jelenti? 

Nem szívesen használom a hadászati terminológiát. A tudományban gondolkodni kell, nem csatázni. Többé kevésbé mindenki úgy látta, hogy Freund fog győzni. Az akadémia tagsága politikailag megosztott és azt sem szabad elfelejteni, hogy Pléh a CEU-n is tanít. Ha én a Fidesz  szempontjából nézem, akkor a magyarországi hatalom sikeres lépést tett azzal, hogy olyan ember került az MTA élére, aki közelebb áll hozzá. Hogy az új elnök valóban meg fog-e felelni az elvárásoknak, vagy pedig a sarkára áll, azt még jelenleg nem tudhatjuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?