Mentelmi jog kizárólag a parlamentben?

Pozsony. Kizárólag a parlamenti szavazásokra és kijelentésekre vonatkozzon a képviselők mentelmi joga – javasolja Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. A kormány törvény-előkészítő tanácsa tegnap egyetértett az indítvánnyal, és a kabinetnek javasolja az erről szóló alkotmánymódosító tervezet elfogadását.

Pozsony. Kizárólag a parlamenti szavazásokra és kijelentésekre vonatkozzon a képviselők mentelmi joga – javasolja Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. A kormány törvény-előkészítő tanácsa tegnap egyetértett az indítvánnyal, és a kabinetnek javasolja az erről szóló alkotmánymódosító tervezet elfogadását. Az alaptörvényt az uniós csatlakozás, valamint az európai parlamenti választások miatt kell módosítani, és Lipšic szerint az immunitás szűkítéséről is ugyanakkor tárgyalhatna a parlament. A tárcavezető nem zárta ki, hogy a dolog még a Koalíciós Tanács elé kerül. A kormánypártok már többször hangoztatták, hogy nincs kifogásuk a mentelmi jog korlátozása ellen. Tomáš Galbavý SDKÚ-képviselő a parlamentben ezt többször felvetette, az MKP és az ANO honatyái pedig általában pozitívan viszonyultak a javaslathoz. A parlamentben idáig egyszer sem jött össze a mentelmi jog szűkítéséhez szükséges 90 voks. (s, sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?