Mélytányér Vendéglő

Az esztergomi Viziváros macskaköves főutcáján található az étterem. Történelmi városrész, hol a házak csendben őrzik a régi korok emlékeit. Maga az épület egy hangulatos beugró részben áll, mely előtt alacsony kandeláberekről az őszi szélben lengedező elszáradt hajnalka folyondár csalogatja integetésével az ide érkezőt. A bejárati ajtón kilincs után a szabványos helyen hiába markolászunk, a műemlék jelleget fokozva kicsit magasabbra rakták. Belépéskor az éttermi részbe jutunk, ahol rögtön elönt a magyaros hangulat a piros kockás abroszok és függönyök láttán. Szemembe ötlik még a gyermekbarát beállítottság, a falakon óvodás korúak rajzai, s egy félreeső helyen ceruzával és papírral felszerelt etetőszék áll. Az egyik fa boxban ülünk le rálátással a hűtőszekrény tetején zajló focimeccsre, s megrendeljük az italokat. A tulajdonos akut futball rajongásának folytonosságát igazolják a falon tömött fürtökben elhelyezett sálak. Italainkkal együtt az étlaphoz is hozzájutunk, s a levesek tengerén áthajózva a sok készétel, egyszerűbb és bonyolultan készített húsok rengetegéből a főzelékekig jutunk. Az ételkínálatban gondoltak a táplálkozást még melléktevékenységnek tekintő gyerekekre is. A Hófehérkés és Törpikés, rábeszélést segítő elnevezések mellett van „Nem éhes Manók kedvence” is, így a szülők utolsó próbálkozásként bevethetik a pörköltszaftot nokedlival.

A hétféle leves közül fokhagymakrém levest rendeltünk, mely a csészére helyezett sajtos pirítóssal, s alája tűzött petrezselyem-zászlócskával érkezett. Nagyon zöldevő lévén először a petrezselymet ettem meg, majd utána a finom, fehérségben és fokhagymaízben bővelkedő levest beosztva hozzá a pirítóst. A mennyei leves után az ég felé tekintve pillantásom a csillár diszharmóniájába gabalyodott bele. A lengyelpiacok korának eljövetelekor élte fénykorát módosabb, jó ízlésüket levetkőző családoknál a ventilátor funkciót fa lapátokkal ellátó világító test, mely apró, hullámos szélű buráiból a legújabb fejlesztésű energiatakarékos izzók meredtek bibeszerűen a térbe. A látvány további elemzését a második fogás megérkezése szakította meg. Nagy tál spenót két felkelő Nap méretű tükörtojással, rántott zöldségek sült krumplival, tartár, uborka és almapaprika sorakozott fel előttünk. A spenótot mintha én, ja nem, anyám, á, leginkább anyósom készítette volna, oly ízletes és jól eltalált rántás-spenót összetevőjű volt. A másik tányéron rántott cukkíni, padlizsán és gomba magasodott hegyekbe sült krumplit temetve maga alá. Az omlásveszélyt nem sikerült elhárítanom, de szerencsére az elénk terített műanyagba foglalt vízivárosi látkép felfogta a lehengeredő gombafejek zsírtartalmát. A zöldségek és a krumpli is finomak, jól átsültek voltak, egyedül szeleburdi gombám eresztett magából egy kis levet.

A mellékhelyiségekhez az abroszokkal egyező mintájú függöny félrelibbentésével juthatunk. Közös a kézmosó rész, innen nyílnak a nemek szerinti szektorok. Nem a közelmúltban beépített bútorzatot, de tisztaságot találtam. A technika fejlődését csak a falra tapasztható apró kézi illatadagoló képviselte, mely a hátrahagyott szagok könynyebb elviselhetőségét szolgálja.

Minden fondorlatos rábeszélés és a desszertek szemléletes körülírása ellenére sem fért volna belénk édesség. Helyette a szalvétába rejtett számlánkat zsebturkálással egybekötött hangos szuszogással kiegyenlítettük.