Nincs könnyű helyzetben, aki gyógytornára szorul

Diana Dudášová, a Szlovák Gyógytornászkamara elnöke elmondta, a hazai egészségügyben komoly problémát jelent a gyógytornászok hiánya, ami a páciensek számára is megnehezíti a rehabilitáció elérhetőségét
Pozsony/Somorja. |

A Szlovák Gyógytornászkamara (SFK) szerint a hazai egészségügyben komoly problémák adódnak a szakemberek hiányából és a rehabilitációs intézmények nehéz elérhetőségéből. A kamara álláspontját olvasónk története is alátámasztja.

Szlovákiában az egészségügy problémái kapcsán viszonylag gyakran szó esik az orvos- és nővérhiányról, a hosszú várólistákról, illetve a pénzhiányról, amellyel a kórházak, a rendelők és az egyéb intézmények folyamatosan küszködnek. Ehhez képest a közbeszédben ritkábban merülnek fel a hosszú távú ellátás elérhetőségének nehézségei, pedig a páciensek felépülése szempontjából legalább ennyire fontos a megfelelő rehabilitáció és egészségügyi utógondozás.

Olvasónk példája

Darida Tibornál két évvel ezelőtt nyaki gerincsérvet diagnosztizáltak. Az ebből adódó egészségügyi nehézségek – a nyaki fájdalomtól egészen a karfájásigjelentősen megnehezítették az életét, beleértve a munkavégzését is. A kezelőorvosa a gyógytornát javasolta, így Tibor először az állami szférában próbálkozott, de saját bevallása szerint keserű tapasztalatok érték. A gondok rögtön a bejutásnál kezdődtek. Előfordult, hogy a hosszú várólisták és a sok páciens miatt napokat vagy heteket kellett várnia, mire egyáltalán hozzájutott az ellátáshoz.

„A következő problémát a kommunikáció hiánya jelentette. Ha be is jutottam, általában nem kérdezték meg tőlem, javult-e az állapotom, csak bekapcsolták az orvosi berendezéseket, és úgy hagytak”

– magyarázta az olvasónk.

Végül megelégelte a helyzetet, és egy másik állami intézményben próbálkozott, de az ottani várólisták esetében sem volt jobb a helyzet. A probléma odáig fajult, hogy végül kórházi kezelésre szorult.

„Ekkor döntöttem el, hogy inkább egy magánrendelőt fogok felkeresni”

– mondta.

Elmondása szerint itt teljesen más hozzáállással találkozott, sokkal jobban odafigyeltek rá, illetve nem kellett napokat, heteket várnia a kezelésre. Ugyanakkor hozzátette, a magánrendelőben a kezelés teljes összegét meg kell fizetni.

„Sajnos ez így működik. Havonta fizetjük a betegbiztosítást, amelynek fedeznie kellene a kezelések költségeit, de az állami intézményekben a szakembereknek egyszerűen nem jut elég idejük a páciensekre. Ezzel nem őket akarom bántani, nem tehetnek róla, hogy sok a páciens és kevés az orvos. Ahhoz, hogy az ember megfelelő ellátáshoz juthasson, amelyre nem kell várnia, még külön fizetnie kell”

– nyilatkozta lapunknak Tibor.

Kevés a szakember

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) legfrissebb, 2022-es évkönyve alapján Szlovákiában 2 225 hivatalosan bejegyzett gyógytornász dolgozik, ami az összes egészségügyi dolgozó 2,5 százalékát jelenti. Diana Dudášová, a Szlovák Gyógytornászkamara elnöke szerint a szlovák egészségügyben általánosan tapasztalható munkaerőhiány a gyógytornászok esetében is érvényes, még ha a fent említett számok alapján talán nem is tűnik úgy.

„Szlovákiában egyértelműen problémás a gyógytornát nyújtó intézmények elérhetősége, mivel nagyon kevés olyan rendelő van, amelyben az egészségbiztosításból fedezik a kezelés költségeit, a magánrendelőkben pedig nagyon nehezen győzik a sok beteget”

– nyilatkozta lapunknak Dudášová.

Megjegyezte, a munkaerőhiányban komoly szerepet játszik, hogy a gyógytornász képzettséggel rendelkezők mintegy 70 százaléka nem a hazai egészségügyben helyezkedik el. Jelentős részük inkább külföldre megy dolgozni, de olyanok is akadnak, akik végül más szakma után néznek.

A szakemberek elvándorlásában a rossz anyagi megbecsültség is szerepet játszik, és a vonatkozó jogszabályok is hiányosan vannak megfogalmazva. Dudášová szerint a kamara már évek óta próbálja kiharcolni, hogy törvényileg is szabályozzák, pontosan mi számít fizioterápiás rendelőnek, hogy a páciensek egyértelműen meg tudják különböztetni a gyógytornászokat a más, nem egészségügyi képesítéssel rendelkező személyektől.

Végül pedig hozzátette, a gyógytornászok oktatása terén is lenne mit javítani, mivel úgy látja, a tanulmányaik során nem tesznek szert elegendő szakmai gyakorlatra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?