Megint feljelentették a kormányfőt

Pozsony. A kormányfőt, a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt is feljelentette Jozef Šátek, amiért a Malina Hedvig-ügyben visszaéltek hivatali jogkörükkel, illetéktelenül kezeltek személyes adatokat, és rágalmazást követtek el.

A Korrupcióellenes Hivatal volt vezetője nyolcvan oldalon fogalmazta meg kifogásait a nevezettek eljárása ellen, beadványát szerdán juttatta el az főügyészségre, ahonnan, köztisztviselőkkel kapcsolatban felmerült gyanúról lévén szó, a Speciális Ügyészségre továbbították.

Šátek, akit politikai okok miatt idestova egy éve váltottak le posztjáról, már ezt megelőzően is terjedelmes szakmai elemzést dolgozott ki arról, hol hibáztak, mulasztottak és sértettek törvényt a hivatalos szervek és személyek a Malina-ügy vizsgálatánál, és a nyilvánosság tájékoztatása során. Ebben az elemzésben – legfontosabb részeit lapunk már július 28-án közölte – olvasható többek között az is, hogy Ján Packa országos rendőrfőkapitány és Robert Kaliňák belügyminiszter már azon a tavaly szeptember 12-i sajtótájékoztatón, ahol hazugsággal vádolták meg a diáklányt, beismerték, hogy ezt megelőzően Nyitrán jártak, és áttanulmányozták a szakértői véleményeket, a nyomozás jegyzőkönyvét, valamint a vizsgálat lezárásáról szóló határozatot. „Akkor elmentünk Nyitrára, mindent átnéztünk és begyakoroltunk, hogy korrekt módon tájékoztathassunk önöket” – mondta az újságíróknak Packa. A törvény szerint azonban ehhez nem volt joguk, mert a nyomozás anyagába csupán a vádlott, az ő védője, és néhány pontosan meghatározott hatósági személy tekinthet be. Jozef Šátek ezért azzal vádolja Packát és Kaliňákot, hogy beavatkoztak a nyomozást vezető rendőr jogköreibe, betekintettek a nyomozás aktáiba és megismerték a károsult és valamennyi tanú személyes adatait. Sőt, magukkal vitték a lefoglalt tárgyak egyikét, a károsult személyes tulajdonát képző blúzt, melyet aztán a sajtótájékoztatókon mutogattak, ami által ők maguk jogtalan előnyhöz jutottak, a másik félnek pedig kárt okoztak.

Robert Fico kormányfőt abban tartja vétkesnek Jozef Šátek, hogy a 2006. szeptember 12-i sajtótájékoztatón alkotmányos jogköreit túllépve, önkényesen kisajátította a bűnüldöző szervek jogköreit, és a sajtóban személyesen hozta nyilvánosságra a nyomozás törvénytelen eszközökkel szerzett eredményeit.

A kormányfő, a belügyminiszter és a rendőrfőnök mellett Šátek a katonai ügyészségen feljelentette a Malina Hedvig megtámadása ügyében folytatott vizsgálatot vezető nyomozót, Peter Horákot is. Őt azzal gyanúsítja, hogy a Büntető Törvénykönyv rendelkezéseivel ellentétben járt el, amikor azzal a szándékkal, hogy bebizonyítsa, a lány elleni rablótámadás meg sem történt, jogellenes eszközökkel szerzett bizonyítékokat.

A beadványra az érintettek szűkszavúan reagáltak. Robert Fico a kormányfő a tegnapi kormányülés után elmondta, ha a feljelentések nem igazolódnak be, a feljelentők ellen az ügyészségnek hivatalból eljárást kell indítani. Robert Kaliňák szóvivője, Erik Tomáš azt mondta, hogy a feljelentést jogi képtelenségnek tartják, és szerintük annak a kampánynak a része, amellyel bizonyos személyek nyomást akarnak gyakorolni a bűnüldöző szervekre, még mielőtt jogerősen lezárulna Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indított vizsgálat. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Viktor Plézel csak annyit mondott, mindenkinek jogában áll feljelentést tenni, ha bűncselekményre gyanakszik. Jozef Šátek jelenleg szabadságon van, nem sikerült őt elérnünk. Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a legújabb fejleménnyel kapcsolatban csak annyit mondott: „ha valakik még úgy gondolták, hogy eddig nem volt miért elvenni az ügyet a nyitrai rendőrségtől, akkor ennél nyomósabb ok nem kell.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?