Pozsony/Kassa/Losonc. Fennáll a veszélye, hogy a kórházaknak kifogynak a vértartalékaik és gyarapodik az adósságuk.
Megemelték a vér árát
A Munkatörvénykönyv április elsején életbe lépett módosításának értelmében ugyanis a munkaadók behajthatják az egészségügyi intézményeken a náluk alkalmazásban álló önkéntesek véradás miatt elmaradt napi bérét.
Ez – figyelembe véve a szlovákiai átlagfizetést, mely tizenkétezer korona – véradónként átlagosan 600 koronát jelent, de természetesen ennek sokszorosa is lehet, hiszen magasabb fizetésű véradók is jelentkezhetnek. Martin Urmanič szerint az egészségügyi minisztérium már régóta tisztában van a kialakult helyzettel, a szociális és az egészségbiztosításról szóló törvények módosításával látja megoldhatónak problémát. „Nem a Munkatörvénykönyv a rossz” – mondta a szóvivő – „Európa más országaiban is hasonló a szabályozás, ám ott a munkáltatók büszkék arra, ha dolgozóik vért adnak, és nem kérnek érte ellenszolgáltatást a kórházaktól.”
A kassai SNP lakótelepi egyetemi kórház transzfúziós osztályán több munkáltató kíván élni az új rendelet nyújtotta lehetőséggel. Elsőként a Vasúti Társaság kapcsolt: 43 ezer koronát követelnek a kórháztól. Róbert Roland igazgató abszurdnak találja, hogy ők térítsék meg a véradó alkalmazottak napi bérét, hiszen az egyetemi kórház más egészségügyi intézményeknek is rendszeresen szállít vért. Ezek jelenleg 14 millió koronával adósak a kórháznak a vérkészítményekért. A kassai kórházakat mostanában az átlagosnál kevesebb véradó keresi fel, ezért szinte valamennyi vércsoportból hiány mutatkozik. Az SNP lakótelepen úgy vélik, ez nem függ össze a Munkatörvénykönyv új cikkelyével, a sacai vasmű-kórház hematológiai osztályának főorvosa azonban részben ennek tulajdonítja, hogy a szokásos napi 40 véradó helyett újabban alig húszan érkeznek az osztályra. Marta Bandová a megoldást a hétvégi vérvétel bevezetésében látja, ehhez azonban át kell szervezni az osztály működését, ami szintén pénzbe kerül. A sacai intézménytől eddig csupán 4000 koronát, azaz három véradó napi bérét követeli egy munkáltató, ám az orvosok szerint „ami késik, nem múlik”.
„Értelmetlen és nem túl szerencsés döntést hozott a parlament azzal, hogy az önkéntes véradók napi bérét a kórházaknak kell megtéríteni” – nyilatkozta a losonci kórház transzfúziós állomásának orvosa, Iveta Rakycká. Eddig a kórháztól csak egy véradó kérte egy napi bére kifizetését, miután munkaadója, a Vasúti Társaság a véradás napját nem fizette ki. Egyelőre ez az egyedüli eset, ám várható, hogy más munkaadók is hasonlóan járnak majd el. A kórház attól tart, hogy a módosítás kedvét szegheti a véradóknak, egyelőre elegendő vérkészletük van. (lpj, juk, szasz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.