Közélet

Matovič szerint Sulík járványkezelési terve a pokol felé vezető út

Pozsony | Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő „kisgyereknek” nevezete Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztert, aki hétfőn mutatta be a koronavírus-járvány megfékezésre irányuló tervét.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. november 23. 14:49

Frissítve
Matovič Sulík
- TASR-felvétel

Matovič szerint Sulík terve nem más, mint az egészségügyi minisztérium és Csehország járványtervének másolata, azok egybeolvasztása.

A kormányfő úgy véli, az SaS elnöke által hétfőn bemutatott járványkezelési terv a pokol felé vezető út. Populista játéknak nevezte azt, amelyből hiányzik a szolidaritás.

atovič kritizálja a regionális megközelítést, szerinte ez felelőtlenség. „Ha az ország nyugati része zöldellni fog, és közben nem érdekelni bennünket, hogy a keleti rész lángokban áll, az felelőtlenség. Vagyis nem fog érdekelni bennünket, hogy az ország más részein emberek halnak meg, csak itt Pozsonyban (Bratislava) étterembe mehessünk, és ott rágyújthassunk egy szivarra?" – tette fel a kérdést Matovič. „Szlovákiára egységes országként kell tekintenünk" - hangsúlyozta.

Szerinte az SaS járványkezelési terve nem lehet téma a hétfői ülésen, mert azt Sulíknak először a szakértői konzílium elé kell terjesztenie, és ha ott megkapja a szakértők jóváhagyását, akkor megvitatja a központi válságstáb. A Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter által kidolgozott terv is megvitatásra vár.

„Ma szerettük volna bemutatni, de mivel állandó káosz vannak, először hadd mutassa be a tervét Sulík, vizsgálják meg a szakértők, és határozzák meg, mi szerint haladjunk”

– mondta Krajčí.

A teszteléssel kapcsolatban Matovič azt mondta, a központi válságstáb egyetértett a rendszerrel, azzal, hogy így szorítsák vissza a járvány terjedését, hogy a napi esetszám ne haladja meg az 500-at.

A kormányfő úgy véli, ő nem egy ilyen terv kidolgozását adta házi feladatul Sulíknak, hanem hogy egy alternatív javaslattal álljon elő a közösségi tesztelést illetően.

Sulík, aki a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter előtt érkezett a központi válságstáb ülésére, elmondta, azt várja, hogy megvitatják a tervet. Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter közölte, november 30-ig kinyitnák az iskolákat. Matovič az újságírók előtt azt üzente neki, először beszéljen inkább a pártelnöke lelkére, hogy az SaS ne változtassa meg az azzal kapcsolatos álláspontját, amiben korábban már megállapodtak. Matovič egyúttal jelezte, olyan javaslattal áll elő, hogy legalább az érettségizők mihamarabb elkezdhessenek újra iskolába járni.

(Denník N, TASR)

Sulík bemutatta a járványtervét

2020. november 23. 10:17

Sulík bemutatta a járványtervét
Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Európai Unió uniós zászló

Európa-szerte tiltakoznak a Minority SafePack lesöprése ellen

Szijjártó Péter

Szijjártó: Magyarország nagy mennyiségben vásárol orosz oltóanyagot

országos tesztelés kassa
Frissítve

Zajlik az országos tesztelés, Pereden már reggel sor állt

felhős idő

Felhős időnk lesz pénteken

koronavírus Magyarország

Koronavírus - Meghalt 98 beteg, 1311-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Igor Matovič

Matovič tanácsadója berekeszti az együttműködést a kormányhivatallal

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.