Holtan találtak két nőt egy megyercsi családi házban

rendőrség kk

Mindkét holttest már a bomlás fázisában volt.

FRISSÍTÉS:

Jana Šinková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a helyszínelő orvos nem tudta kizárni az idegenkezűség lehetőségét, ezért mindkét nő esetében boncolást rendelt el. 

Az ügyben folyó eljárásra, valamint az eset érzékenységére való tekintettel nem közöltek részleteket.

Szombaton, röviddel 13:00 óra előtt két nő holttestét találtak meg egy megyercsi (Čalovec – Komáromi járás) családi házban. 

A Markíza TV úgy tudja, az egyik nő 61, a másik 65 éves volt. Testvérek voltak, akik egészségügyi és mentális problémákkal is küzdöttek – írják.

A házban a holttestek törzsét és más, jelentős bomlási szakaszban lévő maradványaikat találták meg.

A tévé megkereste a község polgármesterét, aki szintén megerősítette, hogy a két nőt holtan találtak. Elmondása szerint a nővérek a közelmúltig idős édesapjukat gondozták, aki szintén a házban lakott. Ő volt a község legidősebb lakója.

Mindkét nő nyugdíjas volt, előtte hivatalnokként dolgoztak Komáromban.

(tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?