„Maďarič lemondása nagyon komoly politikai gesztus”

Marek Maďarič, a Smer különutas politikusának lemondása egyáltalán nem váratlan lépés, vélik a politikai elemzők. Grigorij Mesežnikov szerint a miniszter lépése nagyon erős jelzés, Ján Baránek szerint követendő gesztus más politikusok és hivatalnokok számára.Pozsony.

Marek Maďarič, a Smer különutas politikusának lemondása egyáltalán nem váratlan lépés, vélik a politikai elemzők. Grigorij Mesežnikov szerint a miniszter lépése nagyon erős jelzés, Ján Baránek szerint követendő gesztus más politikusok és hivatalnokok számára.

Pozsony. Maďarič Baránek szerint kulturális miniszterként nem visel közvetlen felelősséget Ján Kuciak oknyomozó újságíró haláláért, mivel nem a védelmi vagy a belügyi tárca élén áll. Lépése így gyakorlatilag felhívás más politikusoknak és hivatalnokoknak, hogy ők is fontolják meg lemondásukat.

Hasonlóan vélekedik Grigorij Mesežnikov politikai elemző is, rámutatva, hogy a politikusok mellett mindez a választók egy részére is komoly hatást gyakorolhat. „Az emberek amiatt, hogy Maďarič a lemondását a gyilkossággal kötötte össze, elgondolkodnak: itt már nem csak arról van szó, hogy a miniszter nem ért egyet pártja egyes lépéseivel, hanem arról, hogy a párt képviselői gyanús közelségbe kerültek egy szörnyű bűncselekménnyel gyanúsítható szervezethez” – magyarázta.

Hozzátette: a lemondás a koalíciós partnerekre is nagy hatást gyakorolhat. „Az SNS nagy örömmel ment ebbe a koalícióba, a Híd pedig egyfajta önmegtagadással. Ha szaporodni fognak a kompromittáló anyagok, Maďarič lépését látva a koalíciós politikusok is elgondolkodnak sorsukon” – jegyezte meg azzal, hogy a feltételezések szerint bizony benne van a pakliban, hogy újabb és újabb komoly információk jelenhetnek meg az olasz alvilág és a politika összefonódásáról.

Mesežnikov szerint elképzelhető, hogy Marek Maďarič lassan politikai karrierje lezárása felé tart. „Más smeres politikusokkal szemben az az előnye, hogy ha valóban így döntene, van hová mennie színházi dramaturgként és íróként” – mondja, hozzátéve, el tudja képzelni, hogy Maďarič betagolódjon a „pozsonyi kávéháznak” nevezett kulturális-intellektuális közegbe.

Marek Maďarič a Smer alapítása óta Robert Fico legközelebbi emberei közé tartozott – nem véletlen, hogy mikor a Smer kormányra került, Maďaričnak nem volt ellenfele a kulturális miniszteri poszton tíz éven át. Maďarič azelőtt, hogy külön utakra lépett a Smeren belül, a párt fő stratégája volt, a kampányokat is ő vezette. Később azonban fokozatosan körön kívül került – azt ugyanakkor nem tudni, miért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?