Legalább 320 óvoda és iskola szűnik meg

Pozsony. Az iskolafenntartó önkormányzatok részéről eddig mintegy 320 iskolabezárásról, illetve -összevonásról szóló kérelem érkezett az oktatásügyi minisztérium címére, tudtuk meg a tárca sajtóosztályán.

A legtöbb település óvodák és iskolák, valamint étkezdék összevonásához kéri a minisztérium beleegyezését. Az önkormányzatoknak június végéig kell eldönteniük, mely intézmények működését tudják továbbra is finanszírozni. A benyújtott kérvények elsősorban az óvodákat érintik, s számuk napról napra gyarapszik, míg a múlt hét végéig összesen 258, az elmúlt hét során újabb 62 kérelem érkezett a tárcához. Általában egy-egy helyi iskola és óvoda összevonásáról van szó.

Szigeti László oktatásügyi államtitkár közölte, eddig mintegy 60-70 kérelmet bíráltak el, az önkormányzatok országos viszonylatban mindösszesen 8 esetben kérvényeztek iskolabezárást. – A magyar iskolákat érintő kérvények száma a feldolgozás jelenlegi pillanatában nem haladja meg a tízet sem – tette hozzá Szigeti. Tájékoztatása szerint az önkormányzatnak terve megvalósításához előbb kérnie kell a helyi iskolatanács és az illetékes kerületi tanügyi hivatal véleményét a kérdésben. A végső döntés joga az oktatási tárca kezében van.

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) számára nem okozott meglepetést a kérelmek nagy száma. Ennek ellenére Jozef Turčáni, a ZMOS alelnöke úgy véli, az önkormányzatoknak alaposan meg kell fontolniuk döntésüket, illetve egymással együttműködve kellene dönteniük az iskolák összevonásáról illetve bezárásáról. (ervé, n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?