Lajčák nem zárja ki, hogy Budapest lemondja Fico látogatását

Pozsony |

<p>Miroslav Lajčák szerdán nem zárta ki, hogy a magyar fél lemondja a szlovák miniszterelnök tervezett hivatalos budapesti látogatását. A szlovák külügyminiszter szerint ezzel megerősítést nyerne az az úgymond Magyarország által már évek óta használt forgatókönyv, miszerint megegyezés születik a látogatásról, majd azt valamilyen ürüggyel a magyarok lemondják.</p>

"Nem lennék meglepve, ha a nyelvtörvény elfogadása ürügyül szolgálna a látogatás elhalasztására. Ha ez első ízben történne meg, akkor még talán érdemes lenne elgondolkodni rajta" - jelentette ki Lajčák, aki a kormány ülése után külön tárgyalt Robert Fico miniszterelnökkel.  
    Lajčák szerint a jó szomszédok között "nem természetes", hogy a magyar kormányfő legutóbb 1999-ben járt hivatalos látogatáson Szlovákiában, míg a szlovák 2001-ben Magyarországon. Aláhúzta: Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök első megbízatási ideje alatt nem kapott hivatalos budapesti meghívást, míg a magyar államfő járt Pozsonyban.
    "A magyar félnek problémája van - évek óta politikai probléma fogadni a Szlovák Köztársaság kormányfőjét, mert ez olyan téma, amely belpolitikailag bonyolult, amit azonban nekik kell megoldaniuk. Egész idő alatt az történik, hogy először jön a meghívás, azután feltételhez kötik a látogatást, majd ürügyet találnak arra, hogy a látogatásra ne kerüljön sor. Az a kellemetlen érzésem, hogy most is pontosan ennek a forgatókönyvnek vagyunk tanúi" - nyilatkozta újságíróknak a szlovák diplomácia vezetője. Szerinte az, hogy Magyarország már nyolc éve így viselkedik, mutatja, ki a felelős a helyzetért.
    A szlovákiai magyarok és a Budapest által is bírált szlovákiai államnyelvtörvény módosításában Lajcák semmiféle problémát nem lát, s a Szlovákia belügyeibe való úgymond magyar beavatkozást elutasítja.    
    "A nyelvtörvény az államnyelv, tehát a szlovák nyelv használatát szabályozza Szlovákiában. Azt már valóban nem tudom elképzelni, hogy miért kellene elnézést kérnünk valakitől azért, mert törvényt fogadtunk el, amely nyelvünk használatát szabályozza. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy másik ország beavatkozzon törvényalkotási folyamatunkba" - szögezte le a miniszter.
    Hangsúlyozta: áttanulmányozta a törvény módosítását és meggyőződése, hogy az nem csorbítja, hanem bővíti a kisebbségi jogokat. "Nem csökkenti a kisebbségi jogok szintjét, sok esetben szélesíti azokat" - állította Lajčák. Arra a kérdésre azonban, hogy konkrétan miben szélesíti a kisebbségi jogokat és a magyar tiltakozások ellenére miért volt szükség a jogszabály elfogadására, a miniszter nem válaszolt. Azt mondta, hogy ezzel a kérdéssel Marek Maďarič kulturális miniszterhez kell fordulni.
    Lajčák szerint a szlovák államnyelvtörvény módosítása a kisebbségi nyelvhasználatot nem érinti, mert azt külön törvény szabályozza.
    A miniszter elmondta: a törvénymódosítás elfogadása azonnal lépésekre késztette mind a szlovák, mind a magyar diplomáciát. Pavol Paška szlovák házelnök és Madaric miniszter a parlament ülése után találkozott az európai uniós tagállamok és az Egyesült Államok pozsonyi nagyköveteivel, s megmagyarázták nekik a módosítás lényegét.
    Balázs Péter magyar külügyminiszter a Budapesten akkreditált nagykövetekkel találkozott. Lajčák szerint tájékozatta őket arról, hogyan látja a helyzetet "Magyarország, vagy a Magyar Koalíció Pártja (MKP), mert a kettő közt nem láttam különbséget". A tájékozató "bíráló jellegű" volt, és a miniszter úgy véli: ez folytatása a Budapest által már a szavazás előtt elindított "félrevezető" információs kampánynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?