Krajči Mečiart bírálja az Elektra miatt

Pozsony. Vladimír Mečiar az STV vasárnapi vitaműsorában azt állította, nem bizonyosodott be, hogy a trencsénteplici villája átépítésével kapcsolatban törvényt sértett. A pénzügyi rendőrség az Elektra, egyesek szerint negyven millió koronába került felújítása miatt kezdett el kutatni, sőt magát Mečiart is kihallgatták.

Pozsony. Vladimír Mečiar az STV vasárnapi vitaműsorában azt állította, nem bizonyosodott be, hogy a trencsénteplici villája átépítésével kapcsolatban törvényt sértett. A pénzügyi rendőrség az Elektra, egyesek szerint negyven millió koronába került felújítása miatt kezdett el kutatni, sőt magát Mečiart is kihallgatták. A belügyminisztériumban elismerték, hogy eddig sem Mečiar, sem más ellen nem tettek vádemelési javaslatot, de az ügyet még nem zárták le. Gustáv Krajči elképzelhetőnek tartja, hogy az Elektra átépítésének finanszírozása során megsértették a törvényt. A HZDS-ből nemrég kivált, volt belügyminiszter szerint, ha ez nem igaz, akkor Mečiar tevékenysége iskolapéldája annak, hogy hogyan gazdagodhatnak meg büntetlenül a csalók. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?