Közöny és távolmaradás

Párkány. Reggel tíz körül a választási bizottság azzal fogadott: Végre valaki – mondta egy ipolysági választó. Országszerte ez jellemezte az első, történelmi EP-választást.

Párkány utcái egy átlagos vasárnaphoz képest is jóval kihaltabbak voltak, még a városközpont is szinte kongott az ürességtől. Egy fiatal vállalkozó elmondja, három éve él Párkányban, ám állandó lakhelyén, Zselizen kéne szavaznia, de ez most nem ér meg annyit, hogy haza utazzon. Két idősebb padon sziesztázó néni épp előbb voksolt, rajtuk kívül még két ember volt szavazni ismerőseik közül. Szerintük igen is van értelme, hogy legalább egy szlovákiai magyar képviselő legyen Brüsszelben. Hogy mit tud elérni, az más kérdés, de ha még esélyt sem adunk neki, akkor hogyan bizonyítson – teszik hozzá szinte egyszerre. A városközpontban levő 1-es számú választóhelyiségben délután négykor elég szomorú a helyzet, reggeltől a mintegy ezer regisztrált szavazó közül 150 jött el.

„Nem csoda, az emberek torkig vannak a politikával, a legjobb esetben is közönyösek. Csak az a paradox, hogy ez főleg a hazai politikusok és a hazai helyzet miatt van, de ezt most az uniós szavazáson is éreztetik, viszont az unióból még semmit se láttak” – mondta egy ismerősöm, még a szavazás előtt, pénteken este sörözés közben, s amikor megkérdeztem a társaságot, hogy elmennek-e szavazni, úgy néztek rám, hogy inkább nem feszegettem tovább a témát. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?