Konfliktus robbant ki a Szövetségben a Nagyszombat megyei elnökjelölt személye miatt

Forró Krisztián aláírta Berényi József megyeelnök-jelöltségét, de a párt Híd- és Összefogás-platformja vitatja  a döntést(Somogyi Tibor felvétele)
Dunaszerdahely |

A Szövetség elnöke, Forró Krisztián Berényi Józsefet (mindketten MKP-platform) indítja Nagyszombat megye elnöki tisztségéért, miközben a párt Híd- és Összefogás-platformja ezt továbbra is ellenzi. Sólymos László és Rigó Konrád (mindketten Híd-platform), illetve Mózes Szabolcs (Összefogás-platform) arról beszél, az elnök túllépte a hatásköreit és veszélyezteti a Szövetség jövőjét. Sőt a jelölt legitimitása is kérdéses lehet.

Forró a megyeelnök-jelölt személyének bemutatására rendezett dunaszerdahelyi sajtótájékoztatón arról beszélt a párt alsóbb struktúráinak korábbi határozatai alapján egyedül Berényi a Szövetség hivatalos jelöltje. „A párt alapszabályával összhangban jártam el” – állítja Forró arról, hogy végül ő döntötte el, kit indítsanak. A rendes jelöltállítási folyamat ugyanis eredménytelen volt. Arra reagálva, hogy az Összefogás-platformban politizáló Mózes Szabolcs, aki a párt alelnöke is egyben, megkérdőjelezte Berényi indításának legitimitását, így a pártelnök döntésének jogosságát, Forró elmondta, nem lát arra lehetőséget, hogy kétségessé váljon ez a döntés. Mindezt annak ellenére sem, hogy a Mózes és a Híd-platform elnöke, Rigó Konrád is arról beszélt, az ügyben a párt szabályértelmezési testületéhez, egyfajta belső bírósághoz fordulhatnak. Mindketten egyetértenek abban, hogy ennek következtében Berényi akár a el is vesztheti a jelöltségi státuszát. Egy ilyen esetben a Szövetségnek nem lenne megyeelnök jelöltje a Nagyszombat megyében, hiszen a jelöltállítási határidő kedden éjfélkor lejár. Maga Berényi, aki jelenleg a megye alelnöki tisztségét tölti be, arra emlékeztetett, a Galántai járásban az Összefogás- és a Híd-platform küldöttei is támogatták őt, sőt az említett platformok megyei képviselőjelöltjei is kiálltak mellette. Berényivel szemben egyébként öt szlovák jelölt száll versenybe az október 29-i megyei választáson, amelyet most először a helyi önkormányzati választással egyszerre tartanak. „Ma biztosan nagyobb az esélyünk, mint öt évvel ezelőtt” – jelentette ki Berényi.

Elnöki döntés

A pártelnök Forró azt állítja, a politikai formáció alapszabállyal összhangban döntötte el, hogy Berényit indítják, hiszen a párt alsóbb struktúrái adták a jelöltet, ő ezt szentesítette az aláírásával. „Mindenki, aki megkérdőjelezi ezt a jelölést, nem a magyar közösség sikerében és nem a régió sikerében érdekelt” – jelentette ki Forró, és hozzátette, Berényi jó esélyekkel vág neki a választásnak.

Forrongó platformok

Mindezek ellenére a párt Híd- és Összefogás-platformja kétségbe vonja a Berényi indításáról szóló döntést. Rigó Konrád a Híd-platform elnöke lapunknak elmondta, a pártelnök szerinte egyértelműen túllépte a hatásköreit, megsértette a párt szabályait, amikor a rendes jelöltállítási folyamat eredménytelensége után Berényi jelöltségéről döntött. Úgy látja, Forró ezzel a párt érdekei elé helyezi Berényi érdekeit. „Nem zárom ki a jogorvoslati megoldásokat sem” – tette hozzá azzal, hogy ennek következtében Berényi akár a jelöltségét is elveszítheti. „Nem küzdhetünk a demokratikus jogállamért, ha párton belül semmibe vesszük a szabályainkat” – jelentette ki.

A Híd-platformhoz hasonlóan Berényi jelölését az Összefogás sem támogatta. Az utóbbi politikusa, Mózes Szabolcs úgy nyilatkozott, Forró önhatalmúlag nem írhatta volna alá Berényi indítását, hiszen a párt jelöltállító testületei ezt nem szavazták meg. „Berényi legitim módon nem lett megválasztva, csak aláíratta jelölését a platformjába tartozó pártelnökkel” – utalt Mózes arra, hogy a párt Nagyszombat megyei Kerületi Tanácsa nem szavazta meg a jelöltet. Az alelnök szerint az ügyről a párt szabályértelmezési testületének kell döntenie. Az ügynek szerinte is lehet olyan következménye, hogy Berényi elveszti a jelöltségét. Mózes arról is beszélt, az eset túlmutat önmagán, hiszen szerinte az sem elfogadható, hogy más választások előtt egy-egy jelölt így érvényesítse az akaratát.

Maga Berényi a két platform aggályaira reagálva a sajtótájékoztatón azt mondta, a párt Galántai járási szervezetében titkos szavazás során 51 küldöttből ötvenen támogatták őt. „Tizennégy jelöltből pedig tizenketten aláírták a jelöltségemet támogató nyilatkozatot” – mondta a párt Nagyszombat megyei képviselőjelöltjeiről.

Galéria

A jelöltállítási folyamat

Elvben a Szövetség nagyszombat megyei Kerületi Tanácsának kellett volna a járási konferenciák által elé terjesztett potenciális megyeelnökjelöltek közül kiválasztania valakit, aki végül a párt támogatásával a választáson versenybe szállhat a megyeelnöki tisztségért. A kerületi testület elé csak egy név került, a párt galántai járási konferenciája Berényit terjesztette a tanács elé. A dunaszerdahelyi járási konferencia nem javasolt senkit.

Ahogy arról beszámoltunk, a megyeelnökjelölt személyéről szóló döntést a Kerületi Tanács egészen az augusztus 30-án éjfélkor lejáró jelöltállítási határidő előtti napra, az egyébként államünnep augusztus 29-ére halasztotta. A testület így tehát hétfőn tartotta az ülését, ahol azonban ennek ellenére sem született meg a döntés. A tanács MKP-s tagjai ugyanis nem szavazták meg az ülés napirendi pontjait. Ezt azzal magyarázták, hogy a testületben a másik két platform részéről a Galántai járást nem képviselte senki, ezért nem tartották legitimnek a tanács ülését.

A Kerületi Tanács hétfői eredménytelen ülése után még aznap összeült a Szövetség elnöksége, hogy eldöntse, kit indítanak Nagyszombat megye elnöki tisztségéért. Általában ugyanis, ha a pártszervezet alsóbb szintjein valamilyen probléma lép fel, akkor a politikai formáció felső vezetése megpróbálhatja azt megoldani. Azonban a párt elnökségében sem közeledtek az MKP és a vele szemben álló Híd, illetve Összefogás álláspontjai, ez a testület sem hagyta jóvá Berényi jelölését. Ezért a pártelnök, Forró saját kezébe vette a döntést és gyakorlatilag megyeelnöki jelöltté nevezte ki Berényit, a galántai járási javaslatra hivatkozva aláírta az indítását. Berényi és Forró tegnap délutánra a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum elé hívott össze egy sajtótájékoztatót, hogy bejelentsék a megyeelnökjelölt személyét. Erre reagálva a Szövetség Országos Tanácsának elnöke, Sólymos László, aki a Híd-platform tagja, illetve a párt alelnöke Mózes még az esemény előtt egy közleményt adott ki. Ebben azt írták, a sajtótájékoztatót a tudtukon kívül hívták össze, és bíznak benne, Forró tiszteletben tartja, hogy egyik jelölő testület sem hagyta jóvá Berényi indítását. „Reméljük, nem lépi túl elnöki hatásköreit, és ezzel nem veszélyezteti közös pártunk jövőjét” – tették hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?