Ki lesz a megyeelnök-jelölt?(Fotóillusztáció: Somogyi Tibor)
Folytatódik a hatalmi harc a Szövetségben
A Szövetségnek hétfő kora estig sem sikerült eldöntenie, kit indít a párt Nagyszombat megye elnöki tisztségéért az őszi megyei választáson, miközben a jelöltállítás határideje kedden lejár. Az MKP-platform az elnökét, Berényi Józsefet szeretné indítani, a Híd és az Összefogás azonban ezzel nem ért egyet.
Ahogy arról beszámoltunk, a megyeelnök-jelölt személyéről szóló döntést a párt nagyszombat megyei Kerületi Tanácsa egészen az augusztus 30-án éjfélkor lejáró jelöltállítási határidő előtti napra, az egyébként államünnep augusztus 29-ére halasztotta. A testület így tehát hétfőn tartotta az ülését, ahol azonban ennek ellenére sem született meg a döntés. Fenes Iván (MKP-platform) a Szövetség dunaszerdahelyi járási szervezetének elnöke lapunknak elmondta, a tanács MKP-s tagjai az ülés napirendi pontjait sem szavazták meg. „A másik két platform részéről a Galántai járást ugyanis nem képviselte senki” – magyarázta a döntésük okát Fenes, és hozzátette, így nem tartották legitimnek a testületet. Arra emlékeztetett, hogy a párt belső, jelöltállítási folyamatában egy személynek, Berényi Józsefnek a neve szerepel, akit viszont a Híd és az Összefogás nem támogat. „Azonban ő az egyetlen legitim jelölt” – állítja Fenes azzal, hogy az MKP teljes mértékben őt támogatja. Ugyanakkor hozzátette, Berényi még nem kapta meg a párt végső jóváhagyását az induláshoz. „Ez a pártelnök kezében van” – mondta, és megismételte korábbi álláspontját, mi szerint félő, hogy a Szövetség végül nem tud megyeelnök-jelöltet állítani. Berényi jelenleg Nagyszombat megye alelnöki tisztségét tölti be. A mostani választás előtt a Szövetségen belül ő tudta egyedül megszerezni egy járási konferencia támogatását az induláshoz, mégpedig a párt galántai járási szervezetének a jóváhagyását.
A Híd-platform elnöke, Rigó Konrád, aki a szóban forgó Kerületi Tanácsnak is a tagja, most elmondta, egy hónapig vártak arra, hogy az MKP-sok összehívják a Kerületi Tanács ülését. Aztán az utolsó pillanatra összehívott tanácskozást szerinte kijátszották, mivel nem hagyták jóvá még a napirendet sem, nem tudtak dönteni a testület előtt lévő egyetlen névről, azaz Berényi indításáról. „Tehát Berényi Józsefnek jelen pillanatban nincs meg a támogatottsága a megyei induláshoz” – jelentette ki, és hozzátette, nem tartják őt megfelelő mértékben integráló személyiségnek. „Egy sokkal jobb jelöltet kell választanunk, olyan valakit, aki össze tudja fogni a pártot és az embereket. Forró Krisztián pártelnök ilyen lehet” – tette hozzá. Arra a kérdésünkre, kizártnak tartja-e, hogy a hátralévő rövid időben bármilyen formában végül támogassák Berényi indulását, Rigó azzal válaszolt, ezt az MKP zárta ki azzal, hogy nem volt hajlandó a jelöltről tárgyalni. Úgy látja, innentől kezdve a párt országos elnökségének a kompetenciája, hogy döntsön az ügyben. A Szövetség elnöksége kora esti lapzártánkkal egyidőben tartotta az ülését.
Nagy József, az Összefogás-platform Nagyszombat megyei vezető képviselője szerint meglepő helyzetbe került a pártjuk. „A sok halogatás után az utolsó pillanatban kiderült, hogy az MKP-nak nincs hivatalos jelöltje erre a funkcióra” – vázolta fel az olvasatát. Nagy kiemeli, mivel az MKP-sok a Kerületi Tanács ülését nem nyitották meg, hivatalosan nem is támogatták meg szavazatukkal Berényit, ami mögött az Összefogás politikusa belső feszültségeket sejt. Ezzel együtt is úgy látja, Berényi indítása már tárgytalan, új jelöltre van szükség. „Az adott helyzetben Forró Krisztián, a Szövetség elnöke lenne szerintünk a legmegfelelőbb személy erre a posztra” – tette hozzá azzal, szerinte a kérdésben kizárólag az országos elnökség dönthet.
Korábban Forró lapunknak úgy nyilatkozott, nem gondolkodik azon, induljon-e a megyeelnöki tisztségért, vagy sem. Most egy rövid írásos állásfoglalást küldött az ügyben, és azt emeli ki, a Szövetség megyeelnök-jelöltjének személyére a járási konferenciák adhatnak javaslatokat. „Jelen pillanatban egy jelölt van Nagyszombat megyében: Berényi József, akit a galántai járási konferencia jelölt” – írja Forró.
Azzal kapcsolatban, hogy az Összefogás és a Híd nem támogatja, maga Berényi úgy nyilatkozott, a galántai járási konferencián, az MKP-sok mellett, a másik két platform küldöttei is őrá voksoltak a titkos szavazás során. Ráadásul a megyei tanács képviselői helyeiért induló jelöltek közül is szinte mindenki támogatja őt. „Beleértve a galántai összefogásos és hidas jelöteket is” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.