Kollár: „Kreatív cirkusz” zajlik Szlovákiában, de hamarosan mindenki lenyugszik

boris kollár k
Pozsony |

A kormánykoalíción belül uralkodó feszültség kapcsán a Sme rodina elnöke elmondta, elengedhetetlenül fontos, hogy a dühös felek leüljenek egymással beszélni.

Boris Kollár házelnök úgy gondolja, az indulatok csillapodni fognak, és a koalíciós partnerek visszatérnek majd a tárgyalóasztalhoz. Véleménye szerint hamarosan stabilizálódik majd a helyzet.

Nincs más választásunk. Befejezzük a munkát ebben a kreatív cirkuszban

– mondta.

Kollár felszólította Richard Sulík (SaS) gazdasági minisztert és Igor Matovič pénzügyminisztert, valamint Eduard Heger (mindketten OĽaNO) kormányfőt, hogy próbáljanak megbékélni.

Meggyőződésem, hogy amikor az érzelmek lecsillapodnak, újra elkezdünk kommunikálni. Négy párt koalíciójaként kell továbbra is kormányoznunk. Megbékélés nélkül nem működhet a dolog. Ha mégsem sikerülne, egyszerűen csak fejezzük be az egészet, és írjuk ki az előrehozott választásokat

– hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?