Kívülről Chmel, belülről Hudec

Pozsony. Nem nyerte el az MKP tetszését a kultúra finanszírozásáról szóló törvény tervezete, mellyel hétfőn foglalkozott a Koalíciós Tanács.

Pozsony. Nem nyerte el az MKP tetszését a kultúra finanszírozásáról szóló törvény tervezete, mellyel hétfőn foglalkozott a Koalíciós Tanács. A javaslatot azután dolgozta ki az Új Polgári Szövetség, miután a partnerek korábbi tárgyalásuk során ismét kinyilvánították: ódzkodnak a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvény elfogadásától. Inkább az egész kultúrával foglalkozó normát szorgalmaznak, melynek egy része említheti a kisebbségeket is.

„Az anyag olyan formában, amilyenben hétfőn elénk terjesztették, elfogadhatatlan. A kulturális miniszternek viccesen meg is jegyeztem, hogy a javaslat kívülről az ővé, belülről Hudecé, Mečiar egykori kulturális miniszteréé. Bár benne van a kisebbségi kultúrák támogatása, ám éppen a számunkra legfontosabb rész, az intézményi garancia és a független döntés lehetősége hiányzik. Megegyeztünk, ellenjavaslatot teszünk” – árulta el Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, aki elképzelését ma ismerteti Rudolf Chmellel. Eszerint az ANO által javasolt nagy alapból, melyből a szlovákiai kultúrát fogják pénzelni, mindenhonnan kikerülnek a kisebbségekre vonatkozó megjegyzések, vagyis a norma két részből állna: egy átfogó és egy kisebbségi részből. Az MKP egy autonóm alap létrehozását kéri. „Ebbe a központi alap eszközeinek a 15 százaléka kerülne, az elosztásról a kisebbségek képviselői döntenének – úgy, ahogyan most is történik a kulturális minisztérium keretében. Azaz újabb hosszú tárgyalások elébe nézünk” – tette hozzá a magyar politikus. Az MKP nem szorgalmaz külön törvényt, ám ha a dolgok nem alakulnának kedvezően, bármikor kész előterjeszteni saját elképzelését. „Viszont attól tartunk, olyan a helyzet a parlamentben, hogy csak a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló normát nem szavaznák meg, míg az átfogó jogszabálynak van esélye” – szögezte le Csáky. Nem kizárt, hogy hasonló problémák a kisebbségek jogállásáról szóló jogszabállyal kapcsolatban is felmerülnek. „Jelen pillanatban azonban az aktuális feladatra kell összpontosítani, és majd ha elfogadják a finanszírozásról szóló törvényt, az asztalra tehetjük a másikat is” – véli az MKP-politikus. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?