Kivonulnának a gázszolgáltatók

Kivonulnának a gázszolgáltatók

ÖSSZEFOGLALÓPozsony.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Tömegesen hagyhatják el Szlovákiát az alternatív gázszolgáltatók, ha a Fico-kabinet – kizárólag politikai célokat szem előtt tartva – művileg befagyasztja a lakossági gázárakat – figyelmeztetnek az érintett társaságok, amelyek azt sem tartják kizártnak, hogy a szlovákiai gázárak ügye az Európai Bizottság elé kerülhet. Az állam nemrég azzal a céllal vette át a Szlovák Gázművek (SPP) anyavállalatát, hogy alacsony szinten tarthassa a lakossági gázárakat. Robert Fico kormányfő szerint a várható árcsökkentés mértékét a Smer június 28-ai közgyűlése után teszik közzé, előzetesen azonban kétszámjegyű csökkentésről beszélt.

„Ha az SPP művileg tartja alacsonyan az árakat, akár a veszteségét is növelve, súlyosan megsértheti a gazdasági verseny szabályait” – nyilatkozta Katarína Šulíková, az RWE Gas Slovensko alternatív gázszolgáltató szóvivője. Szerinte az állam mint százszázalékos részvényes ellen ilyen esetben az Európai Bizottság is vizsgálatot indíthatna. Az alternatív gázszolgáltatók többsége egyelőre nem gondolkodik a kivonuláson, azonban ha tovább romlik a helyzet, megváltozhat a véleményük. „Ha a versenyhelyzet romlana, kénytelenek leszünk reagálni” – nyilatkozta Martin Ondko, a Magna Energia igazgatótanácsi elnöke. Több cég azonban már most távol tartja magát a lakossági szegmenstől. „Nem szeretnénk veszteséget termelni, ezért a lakossági piacot elkerüljük” – mondta Roman Lipnička, az Elgas kereskedelmi igazgatója.

Az alternatív szolgáltatók egyelőre nem terveznek konkrét lépéseket az állam ellen, szeretnék megvárni ugyanis, hogyan reagál Fico kijelentéseire az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO), az árak meghatározásánál ugyanis övé az utolsó szó. „Reméljük, hogy a hivatal a hatályos jogszabályok alapján jár el, és nem politikai alapon határozza meg a gázárakat” – nyilatkozta Jiří Písařík, a Slovakia Energy ügyvezető igazgatója. (SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?