„Kit ringat a bölcső, Janikát…” – Verses mesék gyerekeknek és felnőtteknek

„Nem telt el túlságosan sok idő március, Attila halála óta. Úgy éljük meg hiányát, mint hogyha nem vennénk róla tudomást. A társalgóban, a folyosókon, az öltözőkben vagy előadás közben, ha meglátunk valakit Attila jelmezében, nem esik le rögtön a tantusz, hogy nem ő jelent meg.

„Nem telt el túlságosan sok idő március, Attila halála óta. Úgy éljük meg hiányát, mint hogyha nem vennénk róla tudomást. A társalgóban, a folyosókon, az öltözőkben vagy előadás közben, ha meglátunk valakit Attila jelmezében, nem esik le rögtön a tantusz, hogy nem ő jelent meg. Egy ilyen alkalom, mint a mai, egyszerre jelen és múlt idő. Luca megérkezése a jelen. Ahogy már most készülődünk március tizenhatodikára, Attila negyvennyolcadik születésnapjára, a jelen és a múlt. A szerveződő gálaest a napi beszélgetések tárgya, valójában ez a biztos pont a színház márciusi műsortervében, minden más e köré szerveződik” – nyilatkozta a CD sajtótájékoztatóján Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő igazgatója. „A Magyar Katolikus Rádióból kért fel minket – köztük Attilát is – E. Román Kata, aki ennek a lemeznek is társszerkesztője és rendezője, hogy verses meséket mondjunk gyerekeknek, felnőtteknek. Attila halála után mindannyiunk számára világossá vált, hogy ezeknek a verseknek, meséknek el kell jutniuk többek közt fiához, Jancsikához – és most már Lucához is –, és ki kell találnunk valamit, hogy az elkezdett munka befejeződhessen. Úgy gondoltuk, mi ezt a CD-t be fogjuk fejezni, ha már Attila nem tudta. Megjelentetjük, elsősorban Attila gyermekeinek. Úgy érzem, gyönyörű lett. Tudtuk, hogy Attilának mennyire fontos volt a felvidéki és a magyar művészeti élet összekapcsolása, ezért a Ghymes együttesből megkerestem Szarka Gyulát és Tamást. Egy rendkívül szép munka kezdődött velük, ők egészítették ki a lemez első felét mintegy félórásra. A másodikat mi, színészkollégák, barátok rögzítettük. A lemez elkészült, ötezer példányban jelent meg, a bevétele, reméljük, kis segítség lesz a gyerekeknek, a családnak. Az albumon közreműködő valamenynyi művész, muzsikus, grafikus, hangmérnök, fotós, a kiadó, a nyomda és a rádió önzetlenül mellénk állt. Ingyen, ellenszolgáltatás nélkül. A Magyar Katolikus Rádiótól például a teljes stúdióidőt ingyen kaptuk, a hangmérnök, a kiadó lemondott a haszonról, a nyomda féláron dolgozott, csak a terjesztéssel kapcsolatos költségeket kell kifizetni, amit természetesen nem kérhetünk ingyen. Attila iránt érzett szeretetünk volt közöttük a kapocs, és a halála után feltörő megrendítő erejű rajongás, a művészete iránt érzett nagyrabecsülés és tisztelet nyitott meg előttünk minden kaput. A kiadvány bevétele a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért létrehozott közhasznú alapítványon keresztül Attila gyermekeié” – mondta Pápai Erika, a CD szerkesztő rendezője és közreműködője. „Soha ilyen fájdalmas és szép feladatom nem volt, mint ennek a lemezborítónak a megtervezése. Amikor először hallgattam, állandóan meg kellett állnom a kocsival, mert elhomályosult az út. De azt nagyon fontosnak érzem elmondani, hogy sokadszorra hallgatva már nevetni is tudtam a gondosan összeválogatott, értékes tartalmán; mert azon túl, hogy az album nemes célt szolgál, nagyon igényes és szórakoztató” – mesélte Kentaur. „Aki meghallgatja, azt fogja érezni, hogy minden részét a szeretet lengi be. Ilyen fantasztikus kapcsolat egy alkotógárdán belül, mint amit itt tapasztaltunk, egészen kivételes” – mondta E. Román Kata.

A félkész hanganyagról a barátai a színész halála után eldöntötték, hogy másolatot készítenek kisfiának, Jánosnak, amit végül kerek egésszé faragtak, s mely Attila második gyermekének, Luca érkezésével egy időben került boltokba. A lemez címét Gazdag Erzsi verse, a Bíztató bölcsődal kezdősora adta, amely Szarka Gyula zenéjével és előadásában, Pápai Erika, valamint Szarvas József közreműködésével csendül fel. Az albumon harminc felvétel hallható, ezek közül tíz a március 27-én elhunyt színművész előadásában – ezek voltak életének utolsó felvételei. Március közepén rögzítették, néhány nappal halála előtt. Az elkezdett munkát színésztársai, barátai fejezték be, az ő előadásukban hallhatóak a további verses mesék. A korongon található harminc meséből tízet Kaszás Attila előadásában hallhatunk: többek között Baranyi Ferenc, Csoóri Sándor, Csukás István, Móricz Zsigmond, Utassy József és Tóth Bálint műveit mondta fel. A zenét a Ghymes jegyzi. A további művek a tizenkilencedik és huszadik század első felének nagyjai, így Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Benedek Elek, Rudnyánszky Gyula, Gyulai Pál, Gárdonyi Géza, Pósa Lajos, valamint Tompa Mihály alkotásai közül kerültek ki. A lemez közreműködői közt található a már említett Pápai Erika, Nagy-Kálózy Eszter, Rátóti Zoltán, Rudolf Péter, Szarvas József, Stohl András, valamint Ákos, a zenei aláfestésről az ő esetükben Fekete Tibor Samu gondoskodott.

A Verses mesék gyerekeknek és felnőtteknek alcímnek megfelelően a CD valóban tökéletes ajándék gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt: a legismertebb meséktől a magyar irodalom egy-két egyedi gyöngyszeméig, kiváló hazai muzsikusok és színészek előadásában.

Ahogy Stohl András mondta a sajtótájékoztatón, nagyon fontos, hogy az album minél több példányban fogyjon. Nem hiszem, hogy szükséges ezt indokolni. Meg azért is, mert jó.

Kaszás Attila március 23-án tragikus hirtelenséggel hunyt el. A Nemzeti Színházban éppen a Tizenkét dühös ember című darabot próbálták, amelyben a negyedik esküdtet játszotta volna, olyan színészek mellett, mint Sinkó László, Garas Dezső, Kulka János vagy Trokán Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?