Képzésen esnek át a menekültek

<p>A menekültekről Tomáš Bauerrel, a Marginal Polgári Társulás munkatársával beszélgettünk.</p>

Szervezetük már évek óta kínál integrációs programokat Szlovákiába érkező menekülteknek. Kik és mikor vehetik ezt igénybe?Aki illegálisan átlépi a határt, kérheti a menekültjogi státuszt. Első körben a Homonna melletti gyűjtőtáborba kerül, ahol legalább 30 napig tartózkodik. Ez egyben karantén is, elvégzik az egészségügyi szűrővizsgálatokat, és elkezdődik a menekültjogi eljárás. Ebben az időszakban az SIS a migrációs hivatallal közösen ellenőrzi azt is, hogy a menekült nem jelent-e biztonsági kockázatot az ország számára. Ellenőrzik, hogy a menekültkérelmében igazat mondott-e. Ezeknek az embereknek általában semmilyen igazolványuk sincs. Hogyan lehet megállapítani például a személyazonosságukat, azt, hogy melyik országból érkeznek?Léteznek nemzetközi ügynökségek, ezek segítségével ellenőrzik a személyazonosságát, és a kérelemben leírtakat. A menekültügyi hivatalnak erre megvan az eljárása. Sok esetben azonban van náluk valamilyen irat, például az iskolai végzettség igazolása, bizonyítványok stb. A karantén után hová kerülnek?Két menekülttábor van Szlovákiában, az egyik Apátújfalun, a másik Nagyszarván, itt várják meg, amíg a migrációs hivatal dönt menekültkérelmükről. Ezt követően kezdhetik el az integrációs programot, amelyeket Szlovákiában civil szervezetek működtetnek. Meddig tart a kérelmük elbírálása?Ez esetfüggő. Volt már olyan esetünk is, hogy a gyűjtőtáborban töltött idő alatt elbírálták a kérelmet, főleg akkor, ha van valamilyen személyazonosságot bizonyító iratuk. Ha semmilyen igazolványuk nincs, akkor hónapokig, akár fél évig is eltarthat. Vannak olyanok is, akik ismételten beadják kérelmüket, ilyenkor előfordulhat, hogy évekig húzódik az ügy. Volt olyan család is, ahol gyerek született a várakozási idő alatt. Ezek azonban a kivételek. Ezután kezdődhet az integráció?Igen, ha megkapják a menekültstátuszt, akkor kapnak útlevelet és kikerülnek a menekülttáborból. Ezt követően hat hónapon át 290 euró támogatást kapnak uniós forrásból, amelyet az integrációs programot működtető szervezet biztosít számukra. Nyelvet tanulnak, adaptációs képzésen vesznek részt, amely során megismerkednek a szlovákiai szokásokkal, hagyományokkal, a társadalom működésével. Tudnak szállást is biztosítani nekik?Általában az önkormányzatokkal működünk együtt, mi a kassai önkormányzattal, amely szociális szükséglakásokat biztosít. A lakásfenntartást a 290 eurós támogatásból kell fizetni. Ezt azonban nem fejenként kell érteni, egy családból csak egy embernek jár teljes összegben, a többiek – a mi szociális segélyünkhöz hasonlóan – csökkentett összeget kapnak. Az anyagi támogatást csak akkor kapják meg, ha részt vesznek a képzéseken. A gyerekek óvodába járhatnak, ők integrálódnak a legkönnyebben. Nagyon gyorsan tanulnak nyelvet, sokszor „tolmácsolnak” a szüleiknek: 2–3 hónap alatt annyira nagyon előrehaladnak a nyelvtanulásban, míg a szülőknek ez sokkal nehezebben megy. Milyen országokból érkeznek? Milyen mértékben tudnak integrálódni?A legtöbben Afganisztánból érkeznek, de vannak Szomáliából, Eritreából is. Az integráció foka egyéni, függ a motivációtól. Fontos szempont az is, hogy menekültstátuszt kap vagy csak menedékes státuszt, vagyis ideiglenes védelmet. A menekültstátusz 5 évig tart, majd kérvényezhetik az állampolgárságot, a menedékes státusz rövid ideig érvényes, azzal, hogy ha javul a helyzet a kérvényező országában, akkor visszaküldhető. A menekültstátusszal bírók jobban integrálódnak, mert motiváltabbak, általában sikeres az integráció. Főleg ha gyerekeik is vannak, és látják, hogy ők iskolába járhatnak, vannak lehetőségeik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?