Kelet is beruházásokat követel

Kassa. „Sajnálom, hogy ilyen nehéz ide csábítani a befektetőket. Mind azt kérdezi, hol végződik az autópálya. Ki jönne ide, ha Nyitrán maradhat? Nem bolondok! Nem estek a fejükre! Ahol autópálya van, ott van csak élet. Ahol nincs, ott az emberek csak hétvégi házakat vásárolnak” – mondta Iglón Pavol Rusko.

Kassa és Eperjes vezetői tegnap közösen tiltakoztak amiatt, hogy a kormány elhanyagolja a keleti régiókatA szerző felvételeA gazdasági miniszternek Kassa és Eperjes megye vezetői szerint ezt nem kellett volna kijelentenie. Szavaira közösen reagált a két megyei önkormányzat elnöke, valamint a két megyeszékhely főpolgármestere. Nyílt levelükben tiltakoznak Rusko kijelentése ellen, és bírálják a kormányt, amely szerintük nem igyekszik megállítani a keleti régiók leszakadását. Hangsúlyozzák, hogy az infrastruktúra fejlesztése létfontosságú a gazdasági fejlődés szempontjából, és ha a Zsolna–Pozsony sztrádát 2006-ig be lehet fejezni, a Kassa–Miskolc szakasszal sem kellene tovább várni. „Ha már a schengeni határ szélére kerülünk, nem lenne jó, ha felverné a gaz Kelet-Szlovákiát, nyugatabbra pedig virágozna a gazdaság” – mondta Milan Benč eperjesi főpolgármester. Peter Chudík megyei elnök nem érti, miért torpant meg a Kassa–Eperjes ipari park előkészítése, nem történik semmi a Važec–Eperjes útszakaszon. E három témában szeretnének tárgyalni a kormánynyal, s egy kihelyezett kormányülésnek is örülnének. „Ha a Hyundai kapcsán össze tudnak ülni, nem értem, miért nem érdekli őket a keleten élő másfél millió ember sorsa” – tette fel a kérdést Zdenko Trebuľa kassai főpolgármester, aki szerint könnyen valóra válhat Rusko öt évvel ezelőtti jóslata, hogy Pozsonyból hamarosan egy 3,5 millió lakosú vízfej lesz, Szlovákia többi része pedig skanzenné válik. Rudolf Bauer kassai megyeelnök szerint az ország nyugati és keleti részén élők életszínvonala közötti szakadék egyre nő, és a kormánynak az lenne a dolga, hogy megállítsa ezt a folyamatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?