Kastély mélyen áron alul

Pozsony. Komoly pénzügyi hiányosságokat talált a legutóbbi ellenőrzés során több központi állami intézménynél is a számvevőszék. A kulturális minisztérium törvényt sértett a tonkházai (Dunaszerdahelyi járás) kastély eladásakor, amikor mélyen áron alul adott túl rajta.

Pozsony. Komoly pénzügyi hiányosságokat talált a legutóbbi ellenőrzés során több központi állami intézménynél is a számvevőszék. A kulturális minisztérium törvényt sértett a tonkházai (Dunaszerdahelyi járás) kastély eladásakor, amikor mélyen áron alul adott túl rajta.

Az épületet a minisztérium 4,5 millió koronáért vette át még 1996-ban az oktatási tárcától, majd közel 11 milliót fektetett a felújításába. Az épület és a hozzá tartozó mintegy 81 áras telek értékét eredetileg 33 millió koronában határozták meg, majd 2001-ben ezt ötmillióra változtatták, s 2002 szeptemberében egy pozsonyi magánszemélynek ennyiért adták el. A telek négyzetméterének árát az ajánlott 70 korona helyett csak a minimális, 20 koronában határozták meg. A nagymagyari polgármester szerint a környéken az ilyen telkek 200 koronás négyzetméteráron kelnek el. Az épületegyüttes dokumentációjában több pontatlanság is szerepelt. A kulturális tárca közölte, hogy mindenben a törvények szerint járt el, s a tévedésekért az ügyben eljáró bírósági szakértők a felelősek.

A megyei önkormányzatoknál végzett ellenőrzés is hiányosságokat talált, több helyen nem használták ki hatékonyan az állami támogatásokat, bár ezek a hiányosságok nem voltak komoly hatással a gazdasági eredményekre. Pozsony, Nyitra, Trencsén és Nagyszombat megye egyenként több mint 3,5 millió koronát nem megfelelően használt fel. A Nagyszombat megyei önkormányzat nem is adta át az ellenőrzéshez szükséges iratokat, Peter Tomeček megyei elnök ugyanis nincs meggyőződve arról, hogy a számvevőszéknek joga van ellenőrizni őket. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?