Kampány hivatalból

Pozsony |

<p>Ivan Gašparovič tegnap is az elmúlt napokban tapasztalt lendülettel folytatta kampányát - továbbra is jelenlegi funkcióját kihasználva járta az országot, az állam, vagyis az adőfizetők pénzén kampányol. Iveta Radičová tegnap útra indult, de a második fordulója előtt egyelőre minimálisan láttatja magát. Kampányfőnöke szerint az ellenzéki jelölt a médián keresztül szeretné megszólítani a választókat. Gašparovič tegnap délelőtt az oktatásügyi minisztérium pedagógusnapi ünnepségén vett részt Trencsénteplicen, beszédet is mondott.</p>

Kora délután Zsolnán találkozott a megyefőnökkel, késő délután eszmecsere következett a gazdasági miniszterrel az elnöki palotában - így is festhet az elnökválasztási kampány, ha a jelölt egyben államfő is. Gašparovič maximálisan kihasználja a hivatalából származó előnyöket.

Mindegy miről, csak beszéljen Tegnap estére például Ľubomír Jahnátek gazdasági minisztert hívta az elnöki palotába, hogy a roncsprémium jövőjéről tárgyaljanak, a prémiumalap ugyanis kiürült. Viszont az államfő nem tudott konkrét információkkal szolgálni, csupán bejelentette: bízik benne, hogy a helyzet minél előbb megoldódik. Gašparovič úgy érzi, nagyon sok polgár nehezen viselné, ha ezentúl nem járna pénz a leadott autó után.

Aki arra várt, hogy bejelenti, még mennyit költ az állam a prémiumra és mikortól lehet újra felhasználni, az csalódott. „A kormány legutóbbi ülésén úgy volt, hogy leáll a roncsprémium. Ez a helyzet azért is érdekes, mert a roncsprémium már nemcsak néhány ország kérdése, információk szerint már 11 ország vezette be. Megkértem a miniszterelnököt, hogy minél előbb döntsenek erről“ - mondta szó szerint Gašparovič. A témához nem mondott többet annál, mint amennyi a hírügynökségekben megjelent.

További részletek pénteki nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?