Kalligram, április

Amikor írni kezd az ember – forgatja meg a József Attila-verssort Tandori, mert Tandorival, az ő verseivel kezdi az áprilist a Kalligram; konkrétan az Amikor írni kezd az ember, ne, hogy nem írni volna jó… kezdetű verse (Kegyetlenül, csak magamhoz) a cselekvés hiábavalóságáról, jó, legyen inkább: esetlegességéről a szöveg esetlegességére tereli át a hangsúlyokat, a szerzőről az olvasóra, a tengerről a kikötőoszlopra, lefogott kedvvel. A hiábavalóságok hiábavalósága lehet a tárgya Szilágyi Ákos versének is (A semmi:„nak” a semmi:„nek”), mely az egykedvű dúdolók zeneiségét erősíti fel ezeregy futamban, soronként újraindulva, meg-megtorpanva, visszakozva. Már a Tandori Dezsőért és már a Szilágyi Ákosért érdemes kézbe venni a folyóiratot.

De jön Barak László, rástartol megint, járt versutakat járatlanokká téve, erős dramaturgiával. Ez, mármint a dramaturgia nagy erőssége Jeles Andrásnak is, Füzetek című új könyvének itt olvasható részletei a forgácsok, a mozaikos építkezésű rövidpróza kedvelőinek ajánlhatók; egyik idézete („A művészetben nehéz olyat mondani, ami van annyira jó, mint semmit se mondani.”) még Szilágyi Ákos versére is rárímel („kimondom: semmi. kimondasz: semmi. / de akkor semmi nem lehet semmi. / itt áll kimondva. kimondott semmi.”). Talán inkább napló, erős dramaturgiával, pl. a Délvidék (dokumentum) című bekezdés: „»Ezennel igazoljuk, hogy az ön apját főbe lőttük, mint a nép ellenségét.« Dátum, három miniszteri aláírás.”

Ehhez (és nem csak ehhez) képest Jónás Tamás szövege kész dráma; hosszas prózai instrukciókkal, költeményekkel szóló (vaksi) Remény, hozzá Hófehérke, Fekete és Fehér Manó, ahogy a mese megkívánja. Púzni jó – mondja Remény, s akkor ezt vesd össze Jeles András egyik töredékével (dráma. fiktív kritika): „ez a túlfinomult leányzó, aki folytonosan attól retteg, hogy egy alkalommal nyilvánosan elszellenti magát…”

Pedig (pedig…) a nagy mesemondás még csak eztán jön: Indiai tabuk (Muzulmán szerelmek) öszszefoglaló címmel öt novella; pírnek, ennek a muszlim mesternek mondott prófétának (de nem csak neki) nagy szerep jut mindegyikben.

Szaniszló Tiborról szóljunk még, ő Fülöp Antal Piszkos ember című regényét vizsgálja tanulmányában, nyelvi, jelentésbeli és jelelméleti megközelítésekkel. Dunajcsik Mátyás a Hátországi napló című Nádas Péter-kötethez fűz nagyon kritikus, de nagyon jó megjegyzéseket. Daniel Arasse (a Kalligram hasábjain nem először) is a Bildung olyan embere, akire érdemes ráhagyatkoznunk. (csg)