Nyitra. Engedély nélküli vállalkozás és hűtlen kezelés miatt indult rendőrségi eljárás Elena K. ellen, aki több mint félszáz embert vezetett félre azzal, hogy hároméves olaszországi munkát ígért nekik.
Itthon maradtak állástalanul a rászedett munkavállalók
A kislapási (Malý Lapáš) Elena K. valamennyiük szemében hitelesnek tűnt, már csak azért is, mert évek óta munkaközvetítő ügynökséget vezetett. Az átvett közvetítői díjról számlát adott, és azt is elmondta a jelentkezőknek, hogy Bologna közelében egy konzervgyárban fognak dolgozni, ahová ő állítólag már több szlovák állampolgárt kivitt. Az csak az állandó halogatás után tűnt fel a klienseinek, hogy nem kötött velük szerződést a munkáról, és amikor már hónapokat csúszott az eredetileg 2003 július elejére kitűzött indulás időpontja, hatan az átvert fiatalok közül a rendőrséghez fordultak. Ekkor derült ki, hogy Elena K. csak 2003. november 29-én kapta meg az őt külföldi munka közvetítésére feljogosító engedélyt, azt is a lánya nevére, mert ő csupán alapiskolai végzettséggel rendelkezett. A feljelentést követően az üggyel megbízott nyomozó már több mint harminc személyt hallgatott ki; ők félmillió koronát meghaladó összeget fizettek ki Elena K.-nak. Ezenkívül valamennyien abszolválták a külföldi munkavállalás esetén kötelező egészségügyi ellenőrzést és voltak, akik többhavi élelmiszert vásároltak az olaszországi tartózkodás idejére. „Egy élelmiszerbolt vezetője voltam, a nővérem ajánlotta ezt az olaszországi munkalehetőséget, aki a férjével és a fiával együtt szintén bedőlt Elena K.-nak. Azonnal felmondtam a munkahelyemen, befizettem a pénzt és most itt vagyok ötvennégy évesen állástalanul” – mondta lapunknak a nyitrai Anna Zorvanová, aki még a napokban is kapott SMS-t Elena K.-tól, hogy ne féljen, nemsokára indulhat Olaszországba. A pórul járt asszonyhoz hasonlóan a többi becsapott ügyfelét is igyekezett meggyőzni az állásközvetítő, hogy hamarosan indulhatnak külföldre, és amikor értesült a feljelentésről, azt is megígérte, hogy visszaadja a pénzüket. Erre azonban valamennyien hiába vártak, sőt, Elena K. azóta a telefont sem veszi. Ügynöksége – most már hivatalos engedéllyel – még mindig működik, és a nyomozók értesülései szerint a közvetítői díjakat is
19 500 koronára emelte, de olyan esetről nem tudnak, hogy valakinek tényleg szerzett volna munkát külföldön. Családtagjai szerint jelenleg Németországban van; amint hazajön, kész tisztázni a félreértéseket. Ha ez mégsem sikerülne neki, akár ötévi szabadságvesztésre is számíthat. (vrabec)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.