Irene Némirovsky: Suite Francaise

Hogyan kerül egy híres és nagyra becsült francia író egy német koncentrációs táborba? Hogyan menekül meg két kislánya, és miért gázosítják el férjét?

Akárcsak Joan Didion tette a The Year of Magical Thinking (A mágikus elmélkedés éve) című memoárjában, Irene Némirovsky sem tud mást tenni (mint amit az írók gyakorta): megírta tragédiája történetét. Didion túlélte saját tragédiáját, amikor egy éven belül elveszítette férjét egy hirtelen, vacsora közbeni infarktusban, és fogadott lányát egy egzotikus és hosszan tartó betegségben. (Márciusban a Broadway-n Vanessa Radgrave előadásában indult a könyvből Didion által átdolgozott darab.)

Fogadott hazájában, Franciaországban Irene Némirovsky nem élte túl a nácik uralmát. Utolsó regénye, a befejezetlen Suite Francaise viszont túlélt mindent: a kézirat csodával határos módon lányának kofferébe rejtve a második világháború végéig megjárt sok rejtekhelyet, és csak most, több mint hatvan év múltán került nyomdába.

A szerző egy gazdag zsidó bankár családjában született 1903-ben Kijevben, a szovjeturalom elől 1919-ben menekült Franciaországba. Több regénye és egy nagyon sikeres Csehov-életrajza is megjelent 1941-ig, amikor is a nácik elől Párizsból férjével és két kis lányával a kis Issy-l’Eveque nevű faluba költözött, és viselte a sárga csillagot, hogy reményei szerint kivárja a háború végét. Csakhogy a Vichy-kormány 1942 májusában önként felajánlott tízezer német és közép-európai zsidó menekültet a náciknak. A részben zsidó gyökerekkel rendelkező Irene Némirovsky pedig hiába keresztelkedett meg, s hiába vallotta magát franciának, 1942. július 13-án lakásából elhurcolták. Egy hónapra rá meghalt Auschwitzban, tífusz vitte el, harminckilenc évesen. Férje, Michel Epstein néhány hónappal később került az auschwitzi haláltáborba, miután minden tőle telhetőt megtett Irene felkutatása és kiszabadítása érdekében. Ő a gázkamrában végezte.

Lányuk, Denise az 1970-es évek végéig nem lapozott bele a fekete bőr füzetbe, mert azt hitte, anyja naplója található benne, és nem akarta feltépni a régi sebeket. Végül legnagyobb meglepetésére nem naplót, hanem két regényt talált a füzetben. Az elsőt gépelt változatban, a másodikat, amelyet anyja már akkor írhatott, amikor a papír drága luxuscikké vált, apró betűkkel, kézzel. Denise begépelte a kézzel rótt sorokat, és az ezredforduló táján elküldte egy kiadónak a művet, amely 2004-ben Suite Francaise címen látott napvilágot Franciaországban. Azonnal bestseller lett.

Tavaly a regényt kiadták magyarul is (megtartva a mű eredeti címét), Sashegyi Gábor fordításában. A kötet magyarországi piac-előkészítése megfelel a regény értékének, vagyis a kiadó részéről nem reklámfogás annak ténynek a népszerűsítése, hogy a Suite Francaise nemcsak a 2004-es frankfurti könyvfesztivál egyik szenzációja volt, hanem ugyanabban az évben elnyerte a rangos Renaudot-díjat is. (E díjat története során először ítélték oda egy már elhunyt szerző művének, „kortársi” rangra emelve ezzel egy klasszikust.)

Az angol nyelvű kiadás ugyancsak 2006-ban jelent meg, és szintén szenzáció lett. A regény kiegészítéseként a könyv végén két adalék is található. Az egyik a szerzőnek a szöveghez írt jegyzeteit adja közre, a másik pedig férje levelezését tartalmazza, amelyet Irene elhurcolása után folytatott. (Kiderül belőlük, milyen keservesen próbálta megmenteni feleségét, és gondoskodni két lánya anyagi ellátásáról. Mintha érezte volna, árvák lesznek hamarosan.)

A regény 1940. június 4-e és 1941. július 1-je között játszódik. Az első rész a párizsiaknak a náci bevonulás előtti menekülését írja le több család történetén keresztül, a második pedig egy már megszállt kisváros mindennapi életét mutatja be. A város lakói, miután keserves tapasztalatokat szereztek a németek elől menekülő franciák „megszállása” alatt, eleinte rettegnek a németek bevonulásától; mindent, ami értékes, elrejtenek, és elhatározzák, gyűlölettel viszonyulnak majd a németekhez. Amikor azonban megérkezik az első német katona, elcsodálkoznak, milyen fiatal és udvarias. Később pedig, midőn kénytelenek együtt élni az ellenség katonáival, megismervén, sokan olyannyira megkedvelik őket, hogy amikor búcsút vesznek tőlük – mert a németek Moszkva felé indulnak –, a franciák sírva fakadnak bánatukban. Szerelmek és barátságok szövődnek megszálló és megszállott között… Irene Némirovsky tudta, hogy a németek és a franciák is csak emberek, akik szeretnek, gyűlölnek, spekulálnak, megmentik és feljelentik egymást.

Ennek fényében sem mellékes, hogy a regény, mely a második világháborúról szól, a háború idején íródott. A szerző nagyon élesen látta, mi történik vele és a francia társadalommal a 1940-es évek elején. Miközben az ellenség, akit ő emberinek hitt, nem hagyott neki időt arra sem, hogy nagyszerű regényét befejezze.