Interjú Haraszti-Mészáros Erzsébettel a keddi Új Szóban

<p>Miklósi Péter Haraszti-Mészáros Erzsébettel, a Nő egykori főszerekesztőjével beszélgetett munkáról és magánéletről egyaránt.</p>

Utánanéztem: tizenhárom esztendeig irányítottad a lapot, bár közben akadt néhány mosolyszünet a felettes szervek és közted...

Persze, a lapmentést követően is történt sok minden. Például Mács József: Magasság és mélység című regényének közlése mint botránykő 1972-ben. Vagy három évvel később a nyomdatűz Kassán, ami jelentősen visszavetette az addig magas példányszámot. Vagy akár 1984-ben egyik munkatársunk jegyzete, amelyben „idegen nyelvnek” nevezte a szlovákot. Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, mert a véleményem megkérdezése nélkül a tudtomra adták, hogy elvesztettem a laptulajdonos Nőszövetség belém helyezett bizalmát. Így kerültem újra legelső munkahelyem szerkesztőségébe, sorszerkesztőként a Szabad Földművésbe.

A Miklósi Péter készítette interjút a keddi Új Szóban olvashatják!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?