Intenzív szakmai és politikai egyeztetések zajlanak a magyar oktatás jövőjéről

Gubíkék az oktatási minisztériumban

Jelentős szakmai és politikai egyeztetések zajlanak a szlovákiai közoktatás jövőjéről. Ennek részeként kedden Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter fogadta a Magyar Szövetség Oktatáspolitikai Műhelyének képviselőit, miközben a magyar oktatási szakemberek több országos szakmai fórumon és munkacsoportban is részt vesznek, hogy a készülő reformok során a nemzetiségi oktatás szempontjai is érvényesüljenek.

A minisztériumban tartott találkozón Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, valamint az Oktatáspolitikai Műhely képviseletében Tamás Erzsébet oktatási szakértő és Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet vezetője tekintette át a magyar oktatást érintő legfontosabb kihívásokat Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszterrel. A párt elnöke Facebook-bejegyzésében számolt be a találkozóról. Tájékoztatása alapján az egyeztetésen szó esett a készülő oktatási törvénycsomagról, az iskolahálózat átalakításáról, a finanszírozás kérdéseiről, valamint a nemzetiségi oktatás sajátosságainak jogszabályi érvényesítéséről.

A tárca nyitott a javaslatokra 

A tárgyalás egyik fontos eredménye, hogy a minisztérium rendelkezésre bocsátja az úgynevezett fejlesztési terv eredményeit, amelyek fontos szakmai alapot jelenthetnek az Oktatáspolitikai Műhely elemző munkájához. A küldöttség ismertette azt a 13 kistérségben lebonyolított szakmai konzultációsorozatot is, amely során több száz magyar szülő, iskolaigazgató és polgármester osztotta meg tapasztalatait és javaslatait a magyar iskolarendszer jövőjéről. 

A megbeszélésen a magyar fél hangsúlyozta: szükséges, hogy a nemzetiségi oktatás sajátos helyzete a készülő jogszabályokban is egyértelműen megjelenjen. Javaslatként fogalmazták meg azt is, hogy a magyar iskolák finanszírozását ne az országos átlagos tanulólétszámhoz, hanem a magyar intézmények saját átlagos diáklétszámához igazítsák.

Emellett szakmailag indokoltnak tartják, hogy a kisebb településeken az óvodai nevelést és az alapiskola első ciklusát összehangoltabban szervezzék meg annak érdekében, hogy a legkisebb gyermekek lehetőség szerint saját településükön vagy annak közvetlen közelében kezdhessék meg tanulmányaikat. 

Gubík a bejegyzésben közölte, hogy az oktatási tárca vezetője nyitott az Oktatáspolitikai Műhely javaslataira. „Tomáš Drucker nyomatékosította a klaszterek létrehozásának szándékát, és felajánlotta, hogy a reformmal foglalkozó munkacsoportban vegyenek részt a magyar oktatási műhely képviselői is” – áll a pártelnök bejegyzésében. 

A biztosított magyar oktatás a cél 

A Comenius Pedagógiai Intézet (CPI) szintén beszámolt a találkozóról az oktatási miniszterrel és tanácsadójával, Ravasz Ábellel. Az intézet szerint a minisztérium által létrehozott szakmai munkacsoportban való részvételük célja, hogy a közoktatási törvények módosításakor érvényesüljenek a nemzetiségi oktatás sajátosságai, és hosszú távon biztosított legyen a magyar iskolák megmaradása és fejlődése. 

Több síkon zajlanak az egyeztetések 

Az elmúlt napokban nemcsak a minisztériummal, hanem más politikai szereplőkkel is folytatódtak az egyeztetések. A Comenius Pedagógiai Intézet nemrégiben arról számolt be, hogy június 25-én Pozsonyban, a Magániskolák Szövetsége kezdeményezésére szakpolitikai tanácskozást rendeztek az oktatás hosszú távú stratégiai céljairól. A fórumon a parlamenti és parlamenten kívüli pártok oktatáspolitikusai és szakértői vitatták meg a szlovák közoktatás legfontosabb kihívásait. A magyar oktatási intézményeket Tamás Erzsébet, Kállay András, a Pro Civis munkatársa és Fodor Attila képviselte. 

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a közoktatás előtt álló kihívások olyan hosszú távú megoldásokat igényelnek, amelyek túlmutatnak az aktuális politikai ciklusokon és pártpolitikai érdekeken. A szervezők szándéka szerint az oktatás jövőjéről szóló szakmai párbeszéd a következő hónapokban is folytatódik. 

A következő időszak különösen fontos lesz, hiszen a készülő oktatási törvénytervezetek társadalmi egyeztetése még folyamatban van. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk az egyeztetéssel kapcsolatosan az Oktatáspolitikai Műhely komplex javaslatcsomagot készített. A Magyar Szövetség Oktatáspolitikai Műhelye és a magyar oktatási szakmai szervezetek célja, hogy a reformok végleges formájukban is figyelembe vegyék a felvidéki magyar közösség oktatási igényeit és hosszú távú érdekeit. 

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?