„Nem célunk kisiskolákat bezárni” – Ravasz Ábellel az oktatási reformcsomagról beszélgettünk

Kezdjük talán a legelején. Mikor és miért merült fel először az oktatási minisztériumban, hogy reformokra van szükség? 

Tomáš Drucker 2023-ban lett oktatási miniszter, és már hivatalba lépésekor jelezte, hogy átfogó, mélyreható reformokat szeretne megvalósítani. A reformszándék bekerült a kormányprogramba is. 

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a miniszter nem a nulláról indult, hanem az előző miniszterek munkájára épített: átvette és továbbfejlesztette a korábbi kezdeményezéseket, programokat. 

Az elmúlt 8–10 évben a minisztérium működésére inkább a folytonosság volt jellemző, nem pedig a hirtelen irányváltások. A mostani reform két szakaszban valósul meg. Az első, 2024-ben megvalósított reformcsomag a „bársonyos forradalom az oktatásban” nevet kapta. Ennek két oka volt: egyrészt pontosan 89 javaslatot tartalmazott – utalva 1989-re –, másrészt olyan változtatásokat hozott, amelyeket gyorsan és konfliktusok nélkül lehetett bevezetni. A második, 2025-re tervezett szakasz már a mélyebb, strukturális változásokat hozza. A ciklus végéig várhatóan még egy kisebb korrekciós csomag készül, amely a gyakorlati tapasztalatok alapján finomítja a reformokat. 

Az egyik legtöbb vitát kiváltó reformpont a kötelező óvodalátogatás volt – előbb négy-, majd hároméves kortól. Miért érezte szükségét a minisztérium, hogy ezt bevezesse? 

Az elmúlt évtizedben az óvodai nevelés terén forradalmi változások történtek Szlovákiában. Korábban Szlovákia sereghajtó volt az EU-ban és az OECD-országok között is: a hátrányos helyzetű gyerekeknek mindössze egyharmada járt óvodába. 

Azóta fokozatosan bővítettük a rendszert. 2019-ben bevezetésre került az első kötelező óvodai évet az ötévesek számára, először a négy-, majd a hároméves gyerekek számára is garantáltuk a helyet az óvodákban, és tavaly, a „bársonyos forradalom” keretében átalakítottuk az óvodák finanszírozását is. Most már ők is normatív, „fejkvóta” alapon kapják a támogatást, vagyis minden beíratott gyerek után pénzt kap a fenntartó, ami ösztönzi az óvodai férőhelyek bővítését. 

Ma a három- és négyéves gyerekek 90–95%-a jár óvodába. Három csoportot különböztetnék meg az óvodáztatás kapcsán. Az elsőbe azok tartoznak, akiknek nem lenne kötelező, de a szülők saját döntésből is beíratják őket – ők a többség, őket a reform nem érinti. A második csoportba azok a gyerekek tartoznak, akiknek szükségük lenne rá, de eddig nem jártak óvodába – elsősorban őket szeretnénk bevonni. Az új szabályozás szerint, ha a szülőknek nincs középiskolai végzettségük, gyermeküknek kötelező lesz óvodába járnia. A harmadik csoportba azok a családok tartoznak, akik megfelelő körülményeket tudnak biztosítani otthon, és szeretnék, ha a gyerekük otthon maradna – ők ezt továbbra is megtehetik, csupán bejelentési kötelezettségük van. 

A cél, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek minél előbb bekapcsolódjanak az óvodai nevelésbe, mert már most látszik: az ötévesek kötelező óvodáztatása után érezhetően javultak a tanulmányi eredmények.

Ha a gyerekek már hároméves kortól rendszeresen járnak óvodába, sokkal felkészültebben kezdik majd az iskolát – ez hosszú távon az egész oktatási rendszer javát szolgálja. 

Tehát ezentúl egy év sem, vagy épp egy év lesz kötelező az óvodából? 

Tulajdonképpen eddig sem volt teljesen kötelező. Az 5 éveseknél továbbra is marad a kötelező év. Ha a szülő azonban szerette volna otthon tartani a gyermeket, eddig is kérhetett kivételt – és ezt mindig meg is adták, ha a körülmények megfelelőek voltak. Ez továbbra sem változik. A 3–4 éves korosztálynál most még egyszerűbb lesz: ott elegendő egy bejelentés, nincs szükség külön engedélyre. 

A cél nem az, hogy minden gyerek intézménybe kerüljön, hanem hogy tudjuk, hol vannak, milyen formában vesznek részt nevelésben – akár alternatív, például ún. erdei óvodákban is. Az otthon maradó gyerekek esetében pedig továbbra is biztosítjuk a fejlődésük követését: félévente egyszer ellenőrizzük, hogy megfelelően haladnak-e. 

Lesz-e elegendő kapacitás az óvodákban, ha egyre több gyerek számára válik kötelezővé az óvodalátogatás? Van elég férőhely és óvónő? 

Az óvodai kapacitás kérdése valóban kulcsfontosságú, de az elmúlt tíz évben ezen a téren is hatalmas előrelépés történt. Több százmillió euró érkezett a településekhez óvodaépítésre – legutóbb a Helyreállítási Terv keretében. Amikor bejelentettük az új finanszírozási rendszert és a fokozatosan bővülő kötelező óvodáztatást, hirtelen minden önkormányzat élni akart ezzel a lehetőséggel, és a források gyakorlatilag teljesen kimerültek. 

Ma már országos szinten a legtöbb településen nem jelent problémát a férőhelyek száma. Két terület maradt érzékeny: egyrészt a roma közösségek, ahol korábban sok helyen egyáltalán nem épült óvoda, másrészt a nagyvárosok, főként Pozsony és Kassa, ahol ottani lakcímmel nem rendelkező, de naponta bejáró gyerekek miatt időnként túlterheltek az intézmények. 

Ezeket az eseteket egyenként kezeljük, és folyamatosan támogatjuk a kapacitásbővítést. 

A demográfiai előrejelzések szerint a gyerekszám országosan csökken, így ha most sikerül elérni a megfelelő férőhelyszámot, hosszú távon fenntartható lesz a rendszer. 

A reformcsomag egyik sarkalatos pontja a kötelező matematikaérettségi bevezetése a középiskolákban és gimnáziumokban. Hogyan fog ez kinézni a gyakorlatban? Lesz különbség az iskolatípusok között a vizsgák szintjében vagy nehézségében, mint például a nyelvvizsgák esetében? 

Nem teljesen úgy, mint a nyelvvizsgáknál, de a cél hasonló: nagyobb rugalmasságot szeretnénk a rendszerben. Nem akarjuk megmondani minden iskolának, hogyan dolgozzon, hanem kereteket adunk. Ennek az alapját a középiskolai hálózat optimalizálása tette le, amit még a „bársonyos forradalom” reformcsomag idején indítottunk el. 

A megyék felmérték, mely intézményeket érdemes összevonni, és sok helyen jöttek létre új, integrált iskolák, ahol például gimnázium és szakiskola együtt működik. Ez különösen ott fontos, ahol fogy a gyereklétszám – nem tarthatunk fenn harminc apró intézményt külön-külön. Jó példa Ipolyság, ahol a magyar alap- és középiskola vertikális összevonásával egy teljes iskolaközpont jött létre. 

A másik fontos irány a debürokratizáció. Az iskolák ma rengeteg időt töltenek adminisztrációval – papírmunkával, jelentésekkel, statisztikákkal. Mi azt szeretnénk, ha a tanárok végre tanítással foglalkozhatnának, ne azzal, hogy Excel-táblázatba írják a napi adatokat.

Ezen dolgozunk most: csökkenteni az adminisztratív terhelést, egyszerűsíteni a szabályokat, hogy az iskola elsősorban szakmai műhely lehessen, ne hivatal. 

A kötelező matematikaérettségi bevezetése az egyik legfontosabb változás. Ettől senkinek sem kell megijedni – nem arról van szó, hogy mindenki integrálni fog. Azért döntöttünk így, mert a modern munkaerőpiacon a legtöbb területhez szükség van legalább alapvető matematikai gondolkodásra – logikára, problémamegoldásra, adatelemzésre. 

A rendszer ugyanakkor rugalmas lesz: két szint közül lehet majd választani. Az alapszintű érettségi azoknak szól, akik nem műszaki vagy természettudományos pályára készülnek, az emelt szintű pedig azoknak, akiknek a jövőbeni tanulmányaiban vagy munkájában fontos a magasabb szintű matematikai tudás. 

És van erre elég matematika szakos tanár? Hiszen ha a matematika érettségi kötelezővé válik, az valószínűleg az óraszám növekedésével is jár, főleg a végzős évfolyamoknál. 

Ez így van, és minden oktatási reformnál felmerül a kérdés: van-e elég tanár, elég kapacitás. Ha mindig csak akkor lépnénk, amikor minden feltétel adott, soha semmi nem változna. A reform lényege, hogy fokozatosan, több év alatt vezessük be a változásokat – az átmeneti időszak 2027–2028-ig, sőt 2030-ig is tart. Ez időt ad az iskoláknak arra, hogy felkészüljenek, és pótolják a hiányzó szakos tanárokat. 

Való igaz, hogy a pedagógushiány általános probléma, nemcsak a matematika területén. A kormány azonban az elmúlt években többször is emelte a tanári béreket, ami segíthet megtartani a jelenlegi pedagógusokat, és remélhetőleg vonzóbbá is teszi a pályát a fiatalok számára. 

Ehhez kapcsolódva a reformok nagyobb teret adnak a tanároknak is, például létrejön a pedagógusjelölt kategória, amely három év egyetemi tanulmány után is lehetővé teszi a tanítást. Ez nem jelenthet kockázatot az oktatás minőségére nézve? Elég felkészültek lesznek három év alatt ezek a jelöltek? 

A pedagógushiány ma nemcsak nálunk, hanem egész Európában, sőt világszerte komoly gond. Különböző országok másképp próbálnak reagálni erre: van, ahol növelik az osztálylétszámokat, és egy jól képzett tanár több segítővel dolgozik, mint például néhány ázsiai modell estében. Mi azonban más utat választottunk. A pedagógusjelölt kategóriával azoknak a fiataloknak szeretnénk lehetőséget adni, akik már közel járnak a diplomához, hogy a gyakorlatban is kipróbálják magukat, miközben támogatják a tapasztaltabb pedagógusokat. 

Ez a megoldás két szempontból is hasznos: egyrészt a jelöltek korábban szereznek valós tapasztalatot, és jobban megismerik a hivatást, másrészt az iskolák is enyhíteni tudják vele a tanárhiányt. Úgy gondolom, ez egy jó kompromisszum, ami egyszerre ad szakmai fejlődési lehetőséget a fiataloknak és segítséget az intézményeknek, anélkül, hogy az oktatás minősége csorbulna. 

Milyen problémákat próbál megoldani az iskolakörzetek reformja, és hogyan biztosítja ez a rendszer, hogy minden gyerek hozzáférhessen a megfelelő oktatáshoz?  

Az iskolakörzet-reform szerintem a legfontosabb része a csomagnak. Szlovákiában eddig az iskolakörzetek úgy néztek ki, hogy a településeknek az általános érvényű határozatai voltak, ami azt jelenti, hogy a település önállóan döntötte el, hogyan néznek ki az iskolakörzetek. A minisztérium nem szabályozta ezt, nem voltak alapvető elvárások sem, nem készült statisztika, így sok helyen a rendszer rosszul működik. 

Három fő probléma indokolta a reformot: az első a szegregáció, hiszen egyes körzetekben különböző háttérrel rendelkező gyerekek külön iskolába jártak, amely elfogadhatatlan és rontja az oktatás minőségét; a második a túlzsúfoltság, mert egyes körzetekben bár több iskola volt, a szülők nem tudták garantáltan beíratni a gyereket, előfordult, hogy sehova sem jutott hely; a harmadik pedig a nemzetiségi arányok, ugyanis vegyes településeken nem volt garancia arra, hogy a magyar vagy a szlovák gyerekek megfelelő iskolába járhassanak. 

Az új szabályok szerint egy házcímhez egy iskolakörzet és egy iskolakörzethez egy állami iskola tartozik, ahol minden gyereknek garantált hely jár.

Az iskolának elegendő kapacitással kell rendelkeznie, közlekedésileg elérhetőnek kell lennie, és nem lehet szegregáló. Magyar iskolák esetében külön szabály biztosítja, hogy ahol garantáltak a magyar nyelvi jogok, ott létrejön a magyar iskolakörzet, amely pontosan meghatározza, melyik iskola tudja fogadni a gyerekeket. Ha a gyerekeknek a körzeten kívülre kell utazniuk, közlekedési támogatást kapnak.

Ez a rendszer biztosítja, hogy minden gyerek, akár magyar vagy szlovák, hozzáférjen a megfelelő oktatáshoz, tisztázza a szomszédos települések felelősségét, és megszünteti a korábbi bizonytalanságokat. 

Tartalmaz olyan intézkedést a reformcsomag, amelyet kiemelne a nemzetiségi iskolák szempontjából?  

Több ilyen is van, de megemlíteném, hogy mostantól lehetővé tettük a magyar gimnáziumoknak, hogy bilingvális programokat működtessenek pl. magyar és angol kombinációban. Eddig ez nem volt lehetséges, csak a szlovák oktatási nyelvet lehetett kombinálni az idegennyelvvel, ami lépéshátrányba hozta a magyar iskolákat. Ez a változás pozitív lehet a magyar középiskolai beiratkozás terén.   

Mi a helyzet az optimalizációval? Hogyan segíti ez az intézmények minőségének javítását? 

A szlovákiai magyar oktatásban évtizedek óta kérdéses, mi legyen a kisiskolákkal, hiszen a gyerekszám sok helyen csökken. Míg Finnországban a kisiskolák gyakran jobb minőséget nyújtanak, nálunk az adatok mást mutatnak. 

Sok javaslat érkezik a kisiskolák tömeges bezárására, de ez hosszú távon a közösségek folyamatos gyengülését eredményezné. Mi ezért kompromisszumos megoldást szeretnénk: javítani a kisiskolák minőségét anélkül, hogy bezárnánk őket. 

Korábban a támogatás passzívan, a „méretpótlék” révén érkezett: minél kevesebb a gyerek, annál magasabb a támogatás, de ez nem ösztönözte az iskolákat a minőség és fenntarthatóság fejlesztésére. Az új rendszerben racionalizációs intézkedések lesznek: klaszterek vagy együttműködő iskolák kialakításával biztosítjuk a minőségfejlesztést anélkül, hogy megszűnnének az intézmények. 

Például egy 20 fős iskola önmagában nem tud finanszírozni szaktanárt, iskolapszichológust vagy speciális pedagógust, ezzel csökken az oktatás minősége. De ha több kisiskola összefog – esetleg bevonnak ebben egy nagyobb iskolát is –, ez már lehetségessé válik. Így a kisiskolák is hozzáférnek a szükséges támogatáshoz és szakmai minőséghez. Már elindultak az első szlovákiai magyar oktatási klaszterek, és ha minden jól megy, az ipolysági vertikális iskolaközpont kapcsolni fogja a környékbeli kisiskolákat, tesztelve, hogyan működhet ez a rendszer hosszú távon. 

Tehát nem célja a minisztériumnak, hogy nemzetiségi vagy más kisiskolákat bezárasson? 

Egyértelműen nem. Nem célunk kisiskolákat bezárni, sem közvetlen, sem közvetett módon. Ahogy a középiskoláknál is láttuk, az intézmények működését a fenntartók döntése határozza meg, ugyanígy a kisiskoláknál is. Ha a fenntartó megtalálja a megfelelő működési és finanszírozási modellt, az iskola tovább működhet. Például Ipolyvisken az ottani kisiskola nemcsak megmenekült, hanem országos szinten példaértékűen működik. Nem az a cél, hogy olyan kisiskolák működjenek, ahol csak azért járnak a gyerekek, hogy fennmaradjon az intézmény, miközben nem kapnak megfelelő minőségű oktatást – éppen ellenkezőleg, a közösség érdeke, hogy ezek az iskolák valóban jól működjenek.