Berényi szerint még nyitott az elnökjelölt kérdése, Gubík szerint nincs más jelölt

Gubík László
Pozsony |

Nem enyhült a feszültség Gubík László pártelnök és Berényi József korábbi pártelnök, Nagyszombat megye alelnöke között. Berényi továbbra sem tartja elnökjelöltnek magát, a párt péntekig szeretné lezárni a jelölések kérdését. 

Berényi Józsefet Nagyszombat megye két magyar járása, a Dunaszerdahelyi és a Galántai is megyeelnökjelöltté választotta, pedig Gubík László korábban többször elmondta, hogy nem tartja őt ideális elnökjelöltnek. A pártelnök azonban elfogadta a járások döntését, és a párt országos tanácsa is megerősítette, hogy Berényi lesz a párt jelöltje a megyeelnöki posztra. 

A tanács ülése után azonban Berényi közölte, hogy még mérlegeli, jelölt lesz-e az őszi választáson. „Sajnos továbbra is úgy látom, hogy Gubík László nem tud azonosulni a jelölésemmel, ezért további átértékelésekre, megbeszélésekre lesz szükség, jelen pillanatban nem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy vállalom a jelöltséget. Amennyiben az elnök úr nem tud támogatni, akkor új jelöltet kell keresni” – mondta újságíróknak Berényi az országos tanács ülése után. A párt sajtótájékoztatóját sem várta meg, és elhagyta a párt pozsonyi székházát. 

Berényi feleslegesen megsértődött? 

Lapunk információi szerint Berényi maga kereste magának a konfliktust, mivel azt már előre tudta, hogy Gubík nem fogja támogatni a megyeelnök-jelöltségét. 

„Ebben a kérdésben egyfajta megállapodás is volt köztük, ami még Gubík megválasztása után született: Berényi tudomásul vette, hogy Gubík nem támogatja az elnökjelöltségét, de továbbra is alelnök lehet Nagyszombat megyében”

 – mondta lapunknak az egyik forrásunk. Ezért nem érti, hogy Berényi miért élezte ki a helyzetet azzal, hogy jelöltette magát a megyeelnöki posztra, utána pedig „megsértődött”, hogy Gubík nem támogatja. Ráadásul úgy, hogy a pártelnök tudomásul vette a járások jelölését, és Berényi megyeelnök-jelöltségét a párt országos tanácsa is elfogadta, támogatta. 

A megyeelnök-jelölt kérdése azonban még mindig nem dőlt el Nagyszombat megyében. Berényi József írásban reagált lapunk megkeresésére. 

„A megyei elnökjelölt személye Nagyszombat megyében még mindig nyitott téma”

 – írta lapunknak Berényi. Szerinte ezt a kérdést belső fórumokon kell rendezniük, de arra a kérdésre, hogy mikorra lát esélyt a megállapodásra, nem válaszolt. 

Gubík: a helyzet változatlan 

Gubík László a párt országos tanácsa után nem értette, hogy Berényi József miről akar még tárgyalni. „Nem felel meg a valóságnak ez a feltételezés” - válaszolta Gubík az Új Szó kérdésére, hogy miért mondta Berényi, hogy a Szövetség elnökeként nem támogatja az elnökjelöltségét. 

Berényivel azóta sem tárgyalt a jelöltségéről, habár az Alsószeli Jurtanapokon a hétvégén találkoztak. 

„Ugyanaz a helyzet, mint az OT után volt: a támogatás egyhangú az OT részéről, a határozatban is szerepel a két megyeelnökjelölt neve”

 – ismertette az aktuális helyzetet az Új Szóval Gubík. 

Szerinte azóta más nem történt. „Nem volt egyeztetés vagy tárgyalás” – mondta a pártelnök. 

Azt sem tudta megmondani, hogy Berényi milyen párton belüli fórumokon szeretné megvitatni a jelöltségét. A párt pénteken, július 3-án, a Martosi Pikniken akarja a kampányát egyeztetni a jelöltekkel, az arculatot és a jelmondatokat megvitatni. „Ez egy belső fórum lesz a jelöltekkel” – mondta Gubík. Bízik benne, hogy addigra Berényi jelöltsége is tisztázódni fog. 

„Én megszavaztam a jelöltségét az OT-n, kiemeltem a megyei önkormányzatban végzett munkáját, elmondtam, hogy alispánnak rá van szükség, és a járásoknak a döntését is elfogadtam. Más jelölt nincs”

 – mondta lapunknak Gubík. 

A hivatalos jelöltlistákat csak augusztus végén kell leadniuk a pártoknak, viszont minél korábban megnevezik a jelölteket, annál hosszabb lehet a kampány. 

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?