A menstruáció nem luxus – ingyenes betétek érkeznek a Nyitra megyei középiskolákba 

shutterstock-mestruáció
NYITRA MEGYE |

Nyitra megye középiskoláiban szeptembertől ingyenesen elérhetőek lesznek a menstruációs termékek. A kísérleti projektet Besztercebánya megye mintájára próbálják ki három hónapra a régióban. A cél a menstruációs szegénység visszaszorítása és annak a szemléletnek a megerősítése, hogy a menstruációs termékek alapvető higiéniai eszközök, használatuk nem luxus vagy választás kérdése.

Bauer Ildikó Nyitra megyei képviselő javaslatára az önkormányzat 20 ezer eurót különített el annak a kísérleti projektnek a megvalósítására, amely a menstruációs szegénység enyhítését célozta meg a megyei fenntartású középiskolákban. Besztercebánya megye 2022-ben vezette be az ingyenes menstruációs termékeket a középiskolákban, Nagyszombat megye egy évvel ezelőtt csatlakozott a kezdeményezéshez.

Betét, tampon 3 hónapra

Szeptembertől a Nyitra megyei tanintézményekben ingyenesen elérhetőek lesznek a betétek és tamponok. 

„A projekt Besztercebánya megyei mintára valósul meg, ahol már működik egy ideje. Nagyjából azokból a számokból indultunk ki, amivel ők is dolgoztak. Nyitra megyében közel 21 ezer középiskolás diák tanul, annak nagyjából a fele lány. Úgy számoltuk, hogy várhatóan körülbelül egyharmaduk fogja igényelni a termékeket, amelyekhez kellenek tárolók is, ezért különítettük el a 20 ezer eurós keretösszeget a három hónapra. A termékek központilag lesznek beszerezve és szétosztva az iskolákban, hogy mindenki számára hozzáférhetők legyenek”

– magyarázta Bauer Ildikó.

Fontos előrelépés

A javaslat elfogadásával kapcsolatban elmondta, minden jelenlévő képviselő megszavazta, pozitívan állt hozzá, a szociális bizottság elnöke is üdvözölte a javaslatot, hiszen ez egy érzékeny téma, ám mindennapos probléma, amivel szembesülnek a lányok. 

„Nem tudom, hogy a nyitrai megyeházán a mikrofonban elhangzott-e valaha a menstruáció szó, valószínű, hogy nem. Úgy vélem, az első lépés, hogy a probléma tematizálva van, hogy egyáltalán beszélünk róla, csak így lehet közelebb hozni a férfiakhoz is, hogy ezzel foglalkozunk. Nagyon jól lenne, ha megyei szinten elindulna a kezdeményezés máshol is és az ország vezetői is rájönnének arra, hogy ez egy olyan probléma, amivel foglalkozni kell”

– mutatott rá a képviselő. Hozzátette, szerencsére vannak már jó példák más országokban. Szerinte az összes településen tovább lehet vinni a kezdeményezést, mert az alapiskolák felső évfolyamait is érinti ez a probléma.

Bauer Ildikó kezdeményezésére a Magyar Szövetség Nőtagozata 5 évvel ezelőtt indította el az Egy táska női szeretet elnevezésű gyűjtést, amelyben az adományozóktól összegyűjtött táskákat, higiéniai csomagokat, bennük menstruációs eszközöket és tisztálkodószereket eljuttatják a rászorulóknak. Mint fogalmazott, a legelső kampány során kaptak hideget-meleget, ezért is érzi nagy sikernek, hogy 5 év alatt eljutottak oda, hogy egy férfi többségű megyei testület megszavazta ezt a javaslatot. A tervek szerint 3 hónap után kiértékelik a projektet, megnézik, hogy a 20 ezer eurós keretösszeg mire elég, mennyire van kereslet a termékek iránt. 

Menstruációs szegénység

Menstruációs szegénységről akkor beszélünk, amikor a család vagy az érintett nő, lány olyan helyzetben van, hogy pénzügyi nehézséget okoz neki megvásárolni a szükséges menstruációs termékeket. 

„Sajnos van, akinek választania kell, hogy a menstruáció idején élelmiszert vásárol vagy betétet, ezért alternatív módokon, különféle textilekkel próbálja helyettesíteni. Már ez is okozhat fertőzést, egészségügyi kockázatot, de sok esetben olyanokról van szó, akik számára nem elérhető a víz, a tisztálkodás sem”

– egészítette ki Bauer Ildikó hozzátéve, hogy sokan emiatt kénytelenek minden hónapban pár napra kihagyni az iskolát, így lemaradnak a tanulásban. A kezdeményezés további célja, hogy ne sérüljön a lányok, nők méltósága, hiszen akiről mások tudják, hogy nem tud menstruációs termékeket vásárolni, ezért valami mással helyettesíti, azt gyakran éri megszégyenítés, akárcsak azt, akit váratlanul ér a vérzése. 

„Azok számára is fontos, hogy elérhetőek legyenek ezek a termékek, akiknél éppen nincs, de szükségük lenne rá. Jó lenne, ha ez a téma nem lenne többé tabusítva, hogy ne forduljon elő kellemetlen baleset azért, mert esetleg egy lány nem mer betétet kérni a barátnőktől vagy a tanároktól, amikor szüksége van rá”

– egészítette ki a képviselő kiemelve, hogy a menstruáció nem luxus és nem választás kérdése, hanem a lányok, nők életének természetes velejárója.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?