„...hogy saját nyelvét mindenki a közös nyelv részének érezhesse...”

[...] Magad is tudod, hogy a hét évtizedes elszigeteltség és néhány évtizedes agymosás után előbb és utóbb is folyamatosan nem a nyelvészek, hanem a magyar anyanyelvűek csodálkoztak rá egymásra. A magyarországiak azokra a „románokra”, „szlovákokra” stb., akik – hogy, hogy nem – beszélnek magyarul, az erdélyi, a felvidéki magyarok pedig arra, hogy Magyarországon magyarul beszélnek ugyan, de másképpen, mint ők. Amiből néha arra következtettek, hogy ők maguk mégsem tudnak igazán magyarul, mégsem igazi magyarok. Ennek a másságnak csak egyik része az, hogy többségükben kétnyelvűek, hogy nyelvhasználatukban gyakoribbak az otthon megszokott nyelvi kölcsönzések, kontaktuselemek. De többnyire archaikusabb is a nyelvhasználatuk, regionálisabb is. De ez mindig így volt azokkal, akik a peremrégiókban éltek. Az 1990 előtti évtizedekben ezt csak fokozta és szentesítette az, hogy a magyar nyelvi kodifikáció szinte kizárólag a magyarországi nyelvhasználatra volt tekintettel (a legfontosabb kodifikációs kézikönyvek, a szótárak elsősorban). [...]

Azt pedig teljesen félreérted, ami a kodifikációs szótárakkal történt és történik a mi közreműködésünkkel. Ha az összehangolt nyelvi tervezés a különfejlődést kívánta volna kodifikálni, mintegy szentesíteni és bátorítani, akkor nem a közös kodifikációs szótáraink bővítését, tágítását kezdeményezzük, és támogatjuk, hanem ki-ki elkészíti saját régiója eltérően szabályozott értelmező szótárát, helyesírási szabályzatát és szótárát, idegen szavainak szótárát stb. Látnod kellene, hogy ennek az ellenkezője történik: az a program, amelyet a határon túli kutatóállomások dolgoztak ki, és amelyet előbb „detrianonizálás”-nak neveztek, utóbb „határtalanítás”-nak, azt tűzte ki célul, hogy saját szakmai eszközeivel megteremtse a lehetőségét a magyar sztenderd nyelvváltozat, a főváltozat közössé tételére. Hogy közmagyarrá tegye azt, ami még most inkább csak „közmagyarországi”.

Mindez a Te szövegedben úgy jelenik meg, mint valamely merénylet a magyar nyelv ellen, vagy akár úgy, mint merénylet a magyarországi magyar nyelv ellen. Szlovákiai, kárpátaljai, erdélyi nyelvészek követték el ezt a merényletet. Magam is ott vagyok a merénylők között, sőt tekintheted úgy is, hogy főkolompos vagyok, mert az említett kutatóállomások megtiszteltek azzal, hogy szóvivőjük lehetek. [...] Igen, mi blokklakásban lakunk, és az legalább annyira kényelmetlen, mint a panellakás. Nyelvileg sem jobb egyik, mint a másik. A nyelvnek, közös nyelvünknek kellene olyannak lennie, hogy kényelmes legyen mindannyiunk számára. A nemzeti nyelv biztosan nem olyan kategória, mint az állampolgárság. Olyannak kell lennie, hogy mindenki, aki magyarul beszél, saját nyelvét a közös nyelv részének érezhesse.

Vagy nem ez a „haza a magasban”? [...]