Heger: Szlovákia diplomáciai erőfeszítései megtérülnek

Eduard Heger Volidimir Zelenszkij

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szerint Szlovákia diplomáciai erőfeszítései megtérülnek, az pedig, hogy az Európai Bizottság javasolja Ukrajna tagjelölti státuszát, az egész szabad Európának jó hírt jelent.

A miniszterelnök szerint Szlovákia egy tervezetet készített elő Ukrajna számára, amelyben meghatározzák, hogyan kellene az országnak közelednie az Európai Unióhoz.

„Szlovákia ebben a témában az európai peloton élére állt, mert nagyon jól tudjuk, hogy a hősies ukrán népnek ezekben a nehéz időkben fényre van szüksége a háborús alagút végén” – írta Heger a Facebookon közzétett bejegyzésben.

„Sok találkozón vettem részt, és sok telefonhívást folytattam miniszterelnökökkel és államfőkkel, hogy bemutassam és elmagyarázzam a víziónkat. Elmondtam nekik, hogy Ukrajna EU-tagságával mindannyian nyerünk. Több biztonságot, de gazdasági lehetőségeket is. És ez különösen igaz Szlovákiára, hiszen szomszédosak vagyunk Ukrajnával” – tette hozzá a miniszterelnök.

Heger a bejegyzésben „demokratikus szomszédnak” nevezte Ukrajnát, amellyel Szlovákia jó kapcsolatot ápol, és amelynek a nehéz időkben sem fordít hátat. Hozzátette, Ukrajna hatalmas gazdasági potenciállal rendelkezik, amely a jelenünk és a jövőnk számára is egyaránt előnyös.

„Az Európai Unión belül tehát sikerült eloszlatnunk a félelmeket, és szolidaritással helyettesíteni azokat. Hiszen jól emlékszünk a mečiarizmus ellen vívott harcunkra, és arra, mennyi erőt merítettünk abból, hogy egy demokratikus és virágzó Európa részeivé szerettünk volna válni. És ez a szabad Európa nem fordít hátat nekünk” – véli Heger.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?