Milyen messze van még a kisebbségi törvény? Először járt szlovák kormányfő a Gombaszögi Nyári Táborban (Fotó: Somogyi Tibor)
VIDEÓ: Heger szerint a kisebbségek jogállásáról szóló törvényt még ebben a választási ciklusban elfogadhatják
Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök bízik benne, hogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvényt végül el tudják fogadni. Azzal kapcsolatban pedig, hogy Gyimesi György képviselő meddig maradhat az OĽaNO frakciójában, nem szeretne nyilvánosan üzengetni.
A kormányfő szombaton a Gombaszögi Nyári Táborban lapunknak elmondta, annak ellenére, hogy Mária Kolíková igazságügyi miniszter és Ivan Korčok (mindketten SaS) külügyi tárcavezető kifogásokat emelt a kisebbségek jogállásáról készülő törvénytervezettel kapcsolatban, bízik benne, a jogszabályt még ebben a választási időszakban el tudják fogadni. „Ha meg tudunk állapodni a közös pontokban, akkor biztosan átmegy” – jelentette ki Heger. Szerinte ez azonban a rendes törvénykezési folyamat része, hiszen most a javaslatnak a minisztériumok általi véleményezése zajlik. „Ez vár minket a következő hónapokban” – mondta azzal, hogy a jogszabály megalkotását egy tisztességes vitának kell megelőznie.
Ahogy arról beszámoltunk, annak ellenére, hogy az 1992-ben jóváhagyott Alkotmány is számol vele, máig nem sikerült ilyen jogszabályt elfogadni. A kisebbségi kormánybiztos, Bukovszky László hivatala az előző hónapokban, hosszas szakmai előkészítő munka után gyakorlatilag elkészült a törvényjavaslat szövegével, amelyet a kabinet mégsem publikált. Sőt, ahogy azt megírtuk, a kormányhivatal a tervezet előkészítését teljes homályban, a kisebbségi szervezetek, a témában érdekelt szakemberek, köztisztviselők szeme elől elrejtve folytatta tovább. Még a kisebbségi kormánybiztost is kizárták ebből.
Hegertől azt is megkérdeztük, hogy ha végül elfogadják ezt a törvényt, akkor az a kisebbségi jogok kiszélesítését jelenti-e, vagy csak a jelenlegi állapotot konzerválják. „Nézze, ha csak a jelenlegi állapotot szeretnénk konzerválni, akkor erre a jogszabályra nem is lenne szükség” – mondta azzal, hogy a jelenlegi diskurzus arról szól, milyen módon adjanak teret a kisebbségeknek. Szerinte a törvény a nemzetiségekkel kapcsolatos intézkedések hiányosságait pótolhatja, de a két említett tárca meglátásait is be kell építeni a tervezetbe. „Illetve a külföldi jó példákat is figyelembe kell venni” – mondta, kiegészítve azzal, hogy nem fél az egyeztetési folyamattól.
A miniszterelnököt Gyimesi György és az OĽaNO közti viszony kapcsán arról kérdeztük, mik azok a vörös vonalak, amelyeket ha a parlamenti képviselő átlép, kizárják a frakcióból. Heger erre azonban kitérő választ adott. „Én ilyesmit nyilvánosan nem szeretnék kommentálni. Ugyanakkor zárt ajtók mögött párbeszédet folytatok erről a mozgalmunkkal és Michal Šipoš frakcióvezetőnkkel” – nyilatkozta a kormányfő, és hozzátette, tiszteletben tartja, hogy a parlamenti ügyekben Šipoš az illetékes.
Ahogy arról beszámoltunk, Gyimesi a fasiszta ĽSNS listáján parlamentbe jutott Tomáš Tarabával egy olyan törvénytervezetet adott be, amellyel be akarták tiltani, hogy a középületekre szivárványos zászlót lehessen kifüggeszteni. A miniszterelnök Gombaszögön erről elmondta, ez a koalíciós szerződés megszegése volt. „Abban ugyanis az áll, a képviselők nem terjesztenek be törvényjavaslatot anélkül, hogy azt jóváhagyná a koalíciós tanács” – magyarázta. Heger korábban felszólította is Gyimesit, vonja vissza a javaslatot, amit azonban a képviselő nem tett meg. Ezt a kormányfő személyesen még nem beszélte meg Gyimesivel. De szerinte ezzel együtt is a képviselő lépését a parlamenti frakciónak kell megítélnie. „Úgy tudom, hogy lesz is erről egy vita” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.