Egy ismeretlen személy kedd délelőtt arról tájékoztatta a volt kormányfőt, Eduard Hegert, valamint az egykori védelmi minisztert, Jaroslav Naďot, hogy bomba van a házukban.
Bombafenyegetést kapott a volt kormányfő és az egykori védelmi miniszter

A történtekről a volt védelmi miniszter, Jaroslav Naď számolt be a közösségi oldalán, ahol egy fotót is mellékelt a fenyegető e-mailről.
A történtekről a volt védelmi miniszter, Jaroslav Naď számolt be a közösségi oldalán, ahol egy fotót is mellékelt az e-mailről.
Szinte minden héten halálos fenyegetéseket kapunk. Felvetették már, hogy lelőnek minket, volt szó autóbalesetről, de az otthonunk, valamint a párt székháza elleni támadásról is. Felakasztással fenyegetik a gyerekeinket és a családtagjainkat
– sorolta Jaroslav Naď, aki szerint még az ŠtB idejében sem voltak tapasztalható hasonló praktikák.
A legtöbbször már nem is fordulunk a rendőrséghez
– szögezte le Naď, aki szerint a rendfenntartó szervek „el vannak foglalva azzal, hogy politikai megrendelésre börtönbe juttassák az ellenzéki képviselőit”.
A politikus arra is kitért, az ilyen jellegű fenyegetésekkel már nem tudják megfélemlíteni, valamint a politikai szerepvállalástól sem tántorítják el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.