Heger: Elfogadom Ján Mičovský döntését, a minisztérium megtisztítása folytatódik

Eduard Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök szerint Ján Mičovský (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter nagy igazságérzetről tett tanúbizonyságot. Heger így reagált arra, hogy Mičovský bejelentette lemondását.

„Elfogadom a döntését, és köszönöm a minisztériumban végzett munkáját, ahol a meg nem érdemelt kiváltságok és kenőpénzek bonyolult rendszerét örökölte az előző kormányoktól. A tárca megtisztítása azonban folytatódik, a támogatáspolitikában pedig új, tisztességes szabályokat állítanak fel” – tette hozzá Heger.

Ján Mičovský mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter bejelentette, hogy május 31-én, hétfőn lemond posztjáról. Mičovský ezt a Szlovák Földalapnál (SPF) történtekkel indokolta.

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze pénteken (május 21.) hét gyanúsított ügyében tett javaslatot az előzetes letartóztatásra a bazini Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS). Olyan személyekről van szó, akiket szerdán vett őrizetbe a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Latifundista és Nagybirtokos (Feudál) akció során a Szlovák Földalappal kapcsolatos korrupció gyanújával.

A gyanúsítottak között van Gabriela Bartošová, a Szlovák Földalap vezérigazgatója is, aki a jelenlegi kormány idején került a posztra, Mičovský jelölte a tisztségbe. A minisztérium hétfőn elfogadta lemondását. A tárca közlése szerint az a tény, hogy a bűnüldöző hatóságok (OČTK) a jelenlegi koalíció jelöltjeit is vizsgálják, megerősíti, hogy a kormány őszintén és nyitottan áll a korrupcióellenes erőfeszítésekhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?